Elértünk a Fight Weekig, kezdenek előjönni a furcsább nyilatkozatok is. Például Nick Diaz.
Ebben a hónapban lesz hét éve annak, hogy utoljára nyerni tudott, nem egész három hónap múlva annak meg négy éve, hogy a UFC berkein belül járt.
Utolsó győzelmét is BJ Penn ellen tudta behúzni, aki ugye alapból jóval kisebb nála, továbbá ha úgy vesszük, jobb napokon akár NÉGY súlycsoport is lehetett volna közöttük.
Penn próbálkozott pehelyben, Nick meg középben, de kanyarodjunk vissza a fő eleméhez a cikknek.
A UFC 229 és talán a szervezet legnagyobb harca kétségkívül Khabib Nurmagomedov és Conor McGregor között történik, amiről sokmindenki mondott már sok mindent, szóval Nick is úgy érezte, itt az idő beszélni.
Nicket a TMZ kérdezte meg arról, hogy melyik harcos esélyesebb a 155 fontos címre, de a kérdés már lehet nem jutott el a winchester katedrába, csak a két név amire ez a válasz hangzott el:
”Nem tudom. Mindkettőt megverném. Mindkettőjük seggét elverem.”
Az idősebbik Diazt ezután próbálta a kérdező kicsit könnyebb vizekre evezni, bekérdezte a nagy szokásost, hogy mikor láthatjuk már az áhított trilógiát öccse és McGregor között.
Válasz semmi, de szerinte ”Conor és Khabib nem épp jók”.
Diaz az a No Contest meccset is bukta Anderson Silva ellen, ami ugye mindkettőjük doppingbukásával végződött.
Azért is seggelt pár évet, továbbá már azóta a USADA bajszába is belegabalyodott, de az a bünti szinte azonnal le is járt.
Nick nem jelent meg az ellenőrök kérdésére, hogy hol tartózkodik ugyebár.
”Megverem őket. Tyron Woodley seggét is elverem.”
ok.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá