Tessék figyelni: Bob Sapp több mint egy évtizednyi szarozás után harcolt negyed órát... (VIDEÓ!)
MMA

Tessék figyelni: Bob Sapp több mint egy évtizednyi szarozás után harcolt negyed órát... (VIDEÓ!)


A RIZIN tizenharmadik gálájának freakshowmeccse volt a Bob Sapp - Osunaarashi összecsapás.

Sappről tudjuk, hogy nagyjából egy évtizede már csak hülyét csinálni magából járta a világot, a nagy fekete ember ugyanis még mindig el tudta adni magát, mint látványosság.

Ugyan majd három éve volt már egy ”győzelme” Akebono Taro ellen, de ott az ellen adta meg magát egy sérülés miatt, továbbá az nem is MMA, hanem shootbox meccs volt.

Előtte egész 2010-ig kell visszamenni egy sikerig, de már előtte is dobált a meccseit az egykor még komolyan is vehető PRIDE és K1 szupernehéz arc.

Sapp nem tudni, hogy önérzetből vagy a Yakuza általi fenyegetés miatt vette komolyan ezt a meccset, de megtette a magáét a sikerért.

A természetesen komikusan szar meccs úgy kezdődött mint minden Sapp összecsapás.

Hagyta magát beszorítani a szumós által, akit nem mellesleg Josh Barnett irányított (volna) a sarokból.

Mikor már mindenki várta, hogy padlót fog a Szörnyeteg, olyan történt ami szinte soha már manapság vele:

Visszaütött.

A 45 éves kétes hírű legenda kihúzta az első menetet, a másodikban már irányított is és volt egy szép fordítása Osunaarashi egy ”takedown” (értsd, 'feldőtek) kísérlete.

A harmadik menet előtt, már azt lehetett hinni, az orvos leinti a felrepedt Sappet, aki holtfáradtan ugyan, gyakorlatig egy Chaplin filmet kifigurázó módon kitartott.

Osunaarashi gyakorlatilag ”futott” előle, Sapp viszont olyan állapotban volt, hogy nem bírta befejezni, az egyébként gyaníthatóan egy rendes jab (fuvallat) által borítható egyiptomit.

Nem fogok kutakodni a statisztikák között, de borítékolom, nem járok majd messze az igazságtól:

Bob Sapp több eltelt percet töltött ringben, mint az elmúlt évtizedben összesen együttvéve.
Első győzelmét aratta döntéssel majd két évtizedes karriere alatt MMA-ban (K1-ben nyert pontozással)
Dada 5000 és Kimbo Slice meccse ehhez képest Zabit – Bochniak volt.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá