Antônio Rogério Nogueira 2016 novembere óta volt inaktív, Ryan Bader utolsó UFC meccsén össze is csukta a 100. Fight Night gálán.
Ezt követően Ilir Latifira valóü felkészülése alatt megsérült, majd Jared Cannonier elleni meccséből vette ki a USADA, egy szennyezett kiegészítő miatt.
A Junior dos Santos és egy harmadik embert érintő zajló nyomozás végeredményére való várakozás további tétlenségre ítélte Lil Nogot, de úgy tűnik nem tett rosszat a kihagyás.
Nogueira egyébként elmondta, semmiféle kiegészítőt nem hajlandó többé szedni, a szennyezett cucc miatti befürdés végett, ami egyébként meg is látszott rajta.
Ikertestvére Antônio Rodrigo Nogueira a Combate csatorna kommentátora már, megjelent mellette a ringben és finoman szólva is jobban néz ki nála...
Na de a meccs!
Az első menet kicsit hiányt mutatott akcióban, Sam Alvey zavartnak tűnt, Lil Nog meg egyszerűen egy nyugdíjasnak.
De mint utólag bebizonyosodott, az öreg tudta miről van szó. Kapott párat, de be-be tudott szúrni Alveynak.
A második menetre kijőve továbbra is a brazil volt az agresszor, olyannyira, hogy egy nagy balossal megütötte Alveyt és vérszagot érezve elkezdte tölteni az idióta vigyorgásáról ismert ellenfelét, míg az össze nem bukott.
Marc Goddard érkezett is meg nem is, de Sam annyira nem volt magánál, hogy a már leállított meccsben rácuppant egy földreviteli kísérletre Lil Nog ellen.
Antonio Rogerio Nogueira bounces back with the TKO win! pic.twitter.com/5YKOh51i2Z
— FOX Sports: UFC (@UFCONFOX) September 23, 2018
”Láttam a szemeiben, hogy itt az én időm. Még tudom, hogy hogy kell egy jó kiütést megcsinálni. 42 éves vagyok, komoly egészségügyi gondjaim voltak. A hátam egy rom így is. Ez a győzelem nektek szól, a rajongóknak.” - mondta a meccs után Nogueira.
Mivel visszavonulni ”elfelejtett” a sikert követően, a jövő heti rangsor végén könnyen megjelenhet a neve is akár, a 205 fontos divízióban.
Patrick Cummins kiütése óta ez volt az első győzelme, ami pedig 28 hónapja volt, barátok között is.
Shogun trilógiát megnézné valaki? Tudom, hogy az első kettőt Lil Nog bukta, de legalább intrikát adhatnának egy közös visszavonulásnak.
Szólj hozzá