A sárga földig le volt húzva a megtépázott Fight Night 137, mégis produkált 10(!) befejezést!
MMA

A sárga földig le volt húzva a megtépázott Fight Night 137, mégis produkált 10(!) befejezést!


Livia Renata Souza mindössze 81 másodperc alatt mattolni tudta Alex Chamberst, szalmasúlyban.




Váltósúlyban követte őket Elizeu Zaleski dos Santos és Luigi Vedramini kettőse, mely brazil belharc volt a javából.

A második menet első perce után Zaleski egy varázslatos repülő térdest követően néhány bombával biztosította győzelmét.




Az est első visszavonulója Thales Leites volt, aki már korábban jelezte, Hector Lombard elleni meccse lesz az utolsó.

A 15 perc egy nagyon jó meccset eredményezett, melynek végén Leites hagyhatta el a nyolcszöget győztesen. 29-28x3.






Hogy ki ne essünk a befejezések ritmusából, Mayra Bueno Silva öt másodperccel az első menet vége előtt kopogtatta Gillian Robertsont, a hölgyek légsúlyú divíziójában.




Ismét váltósúlyú urak jöttek, Sergio Moraes igyekezett arról gondoskodni, hogy 5-0 legyen a hazai harcosoknak. Ami valljuk be, ezzel a gyönyörű háromszöggel nem is sikerülhetett volna jobban. Természetesen Ben Saunders számára ez nem sok örömmel járt.




A japán-brazil nehézsúlyú Augusto Sakai UFC debütálása sem sikerülhetett volna jobban, de nem jött egyszerűen a siker. Sakai annak a Chase Shermannek az állát volt kénytelen bontogatni, akiről tudjuk nem adja magát egykönnyen.

Három menetnyi darálást követően viszont mindennek van határa alapon Marc Goddard bíró úgy döntött, eleget látott és megmentette Shermant saját maga keménységétől.










Rich Spann Sakaihoz hasonlóan egy Dana White műsor-termék, a félnehéz arc szintén debütáns volt, az est hetedik meccsén elrontotta a brazilok makulátlan sorozatát, Luis Henrique negyed órás kipontozásával:




2018 a májra mért csapásból adódó kiütések éve volt, az utóbbi időben viszont kicsit kevesebb volt belőlük. A könnyűsúlyú Evan Dunham is úgy érkezett Brazíliába, hogy civilként folytatná életét e meccs után.

Francisco Trinaldo viszont úgy volt vele, hogy miért segítene a szép befejezésben, egy perccel a második menet vége előtt úgy likvidálta Evant, hogy annak mája az a csoda, hogy nem távozott a hátán keresztül.

Sheeeiiiittt.



Biztos fájt kicsit.


Az ültetőket Charles Oliveira zárta, aki másfél menetnyi tűzijátékot követően beírta magát a rekordok könyvébe.

Mivel is?

Egy Royce Gracie nevű ember rekordját törte meg azzal, hogy 12. alkalommal kopogtatta ellenfelét a UFC berkein belül. Christos Giagoson kívül ennek mindenki biztosan örült.



Hazai pályán, egy hazai hőstől elvenni ezt a hihetetlen számot, az újkori MMA szabályrendszerében. Bravó!

Do Bronx egyébként jelezte, szeretne visszatérni eredeti súlycsoportjába, ami a pehelysúly lenne, ha nem lett volna egy jó ideig fogyasztási gondos harcos.

Azóta már próba jelleggel be is fogyasztott oda a UFC felé bizonyítva, hogy megoldható a dolog, de most már véglegesen szeretné ezt megtenni, Zabit Magomedsharipov következő ellenfeleként. Én nézném.


A főkártya első meccse két hölgy negyed órás dulakodását eredményezte.
A 115 fontos Randa Markossal közölte a UFC, hogy ha nem vállalja a meccset a veretlen Mariana Rodriguez ellen, akkor a cucca egy műtrágyás szatyorban fogja várni az ajtóban.

Markos a UFC legkonstansabb harcosai közé tartozik egyébként, vereségei után garantáltan nyerni tud, de ismét kikap, így szép pepitában.

A nagy számok törvénye alapján most egy győzelem jött volna Nina Ansaroff elleni alig két hónappal ezelőtti meccsét követően, de új elem került a pepitába. Na micsoda?

Így van, a döntetlen. Markos az első menetben dominálta Marianát, de a második és harmadik során kicsit megfakult, a brazil hölgy került jobb pozícióba.

A meccset két bíró hozta 28-28-ra, az egyik viszont odaadta az impozáns hajjal rendelkező Markosnak, mindhiába. Többségi döntetlen.






Őket követte a majdnem harmatsúlyú Renan Barao (cirka 6 fonttal mért mellé) és Andre Ewell meccse. Rémes így látni Baraot, aki szemmel láthatóan már maga is leszarja a dolgait, 1-5 az utolsó 6 meccsén, az az egy győzelme is valami senki ellen jött csupán.

Fúj.

Már fél perc után az hihette az ember, hogy Barao ennyi volt:



De aztán hozta a menetet, földrevitelekkel és oktagon kontrollal. Majd fuck logic alapon dobta a hátralévő 10 percre azt amivel nyerhetett volna, megosztva ki is kapott. Távozz Renan. Japán vár.






Lil Nog és Sam Alvey külön cikket kapnak, nem véletlenül.


Az előmeccs Alex Oliveira és Bud Spencer unokája, Carlo Pedersoli között egyetlen percig tartott. Oliveira lenyúlta Pedersoli nagyapjának finiseit, nagyon kiütötte az ifjú Sementot.






Thiago Santos és Eryk Anders is külön cikket kaptak.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá