A botrányos életű és sorsú harcos minden idők legjobbja lehetett volna akár szerek nélkül is, de úgy fest még tavaly sem volt tiszta még kábítószerek alól sem.
A helyzet olyannyira nevetséges, hogy a tavalyi UFC 214 előtt (Cormier visszavágó) és pár héttel későbbi Turinabol miatti újabb bukása után is kokaint használt, melyet tudatott mostani ügye nyomozása során.
Jones ezt követően ismét rehabon töltött némi időt, hogy démonaitól megszabaduljon.
2015-ös bukását követően ugyan 25.000 dollárral megúszta a dolgot, de 2017-ben ismét az ördög lisztjéhez fordult.
Dana White szűkszavúan annyit mondott, hogy Jones bizonyosan nem lesz a UFC 230 főmeccse (tehát az lesz, Alexander Gustafsson ellen az átmeneti félnehézsúlyú címért) és szerinte a tudomány nem hazudik, így Jon bizonyosan ártatlan.
Khabib Nurmagomedov, aki pár hete még hajléktalanokkal csináltatott fekvőtámaszt pénzért, nevetve rajtuk az instagramon, továbbá fel volt háborodva, hogy hazájában (Dagesztán) fel mert lépni egy könnyűzenei (azt hiszem rap, bár nem emlékszem pontosan - a szerk.) duó azt gondolja a USADA egy lószar szervezet:
Now I understand #usada is n.1 bullshit people.
— khabib nurmagomedov (@TeamKhabib) September 20, 2018
To much politics.
Curtis Blaydes nem akar Jones felé szurkálni, de úgy gondolja a doppingellenes szervezet addig a pontig jutott, hogy már a létezése is megkérdőjelezhető:
No shade to JJ but no one is surprised by this arbitrary decision , USADA is steadily losing respect in the fight community to the point of questioning why they even exist 🤨 https://t.co/AhVmwBvBEr
— Curtis Blaydes (@RazorBlaydes265) September 20, 2018
Tom Lawlor, aki szintén USADA áldozat szerint a UFC egyre nagyobb kamu, de nem a megrendezett harcok vagy végeredmények végett, hanem ezen kibaszott vicc döntések miatt:
You ever hear people say “MMA is fake” or “UFC is fixed”? This Jon Jones shit is what they mean, it’s not the outcomes but the idea of “sport” itself that is fixed. Money rules all. What a fucking joke
— “Filthy” Tom Lawlor (@FilthyTomLawlor) September 19, 2018
Khabib közönséges bűnöző, terroristakapcsolatai végett hírhedt menedzsere is fel van háborodva:
FUCK USAD This shit is fake
— Ali Abdelaziz (@AliAbdelaziz00) September 20, 2018
Yoel Romero örül. Vajon miért? Nyilván barátok, de mi lehet az öröm valós forrása?
Felicidades @JonnyBones !! Happy for you bro! #iluhju https://t.co/xxncwTyKDP
— Peoples Champ (@YoelRomeroMMA) September 20, 2018
A mostanában csak ügyességi show szereplő Jorge Masvidal is poztív:
Congrats @JonnyBones #comebackseason #realisback https://t.co/PmTmQwCRla
— Jorge Masvidal UFC (@GamebredFighter) September 20, 2018
És ti mit gondoltok? Hetek, sőt hónapok óta tudni lehetett ezt már. Valóban egy színjáték az egész USADA buli?
Daniel Cormier szerint az. Túltette magát a dolgon, nem foglalkozik legnagyobb riválisával, hanem kizárólag Brock Lesnar van a célkeresztben számára.
DC addig ment, hogy megkérte a USADA embereit, soha többé ne menjenek reggel hatkor a házához mintát venni, hanem bízzanak benne, hogy most már tényleg, biztosan, sose csalna. (enyhe utalás Jonesra)
Gáz. Vérciki helyzet a UFC és USADA számára is.
Szólj hozzá