Rövid és nagyon súlyos betegséget követően ma hajnalban elhunyt Kid Yamamoto.

Rövid és nagyon súlyos betegséget követően ma hajnalban elhunyt Kid Yamamoto.


Japán és a világ Pound For Pound egykori legjobb harcosainak egyike itthagyott minket.

Norifumi Yamamoto, akit KID becenéven ismerhettünk meg, alig egy hónapja tudatta a világgal, hogy élete legfontosabb harcát vívja a rák ellen, melyben a szörnyű kór magyar idő szerint ma hajnalban nem hagyott kegyelmet.

https://www.instagram.com/p/Bm7yioNAbCC/

Yamamoto a kétezres évek közepén volt a legnagyobb és legünnepeltebb harcosok egyike hazájában és világszerte is.

2007-ig 17-1 volt a rekordja, és annak ellenére, hogy mindössze 160 centi volt és 141 fontot nyomott többségében könnyűsúlyban harcolt, ahol eltörpült ellenfelei mellett, mégsem ismert kegyelmet.

Néhány év azok közül akik ellen jobb volt: Jeff Curran, Royler Gracie, Genki Sudo, Bibiano Fernandes, Rani Yahya és nem utolsósorban Olimpiai bajnokunk Majoros István, aki az Athéni sikerén felbuzdulva kipróbálta magát MMA-ban is, 2006 szilveszterén.

Yamamoto 2007 után másfél évet hagyott ki, mert apja kívánságának szeretett volna eleget tenni azzal, hogy kijut egy Olimpiára birkózásban.

Viszont egy válogatómeccsen a 2004-es 60 kilogrammos bronzérmes Kenji Inoue ellen megsérült a könyöke, amit egy térdrekonstrukciós műtét is követett.

KID ezt követően nem volt a régi, A Dream és Fields szervezeteknél is beszedett egy-egy vereséget, majd a UFC karolta fel karriere hajnalán.

Demetrious Johnson ellen debütált 2011 elején harmatsúlyban, de ezek után jöttek a komolyabb sérülések és amikor sikerült eljutnia egy meccsig, nem járt sikerrel.

Utolsó mérkőzését három és fél éve a UFC 184 során vívta, a Ronda Rousey és Cat Zingano nevével fémjelzett gála ültetőin Roman Salazar elleni meccse félbeszakadt egy szemsérülés miatt.

Ezt követően még másfél évig próbált visszatérni, de három meccse maradt el sorozatban és inkább csapata a Krazy Bee irányításával foglalkozott.

A csapat kiterelte azt az embert, akit jelenleg a világ egyik legjobb nem (jelenleg nem) UFC harcosának tartanak. Kyoji Horiguchiról van szó természetesen, aki hó végén harcolna Tenshin Nasukawa ellen a Rizin 13 során, kickboxban.

Sors fintora az, hogy nem ez az egyetlen mentor-protezsált gond a gála kapcsán.

Mirko Cro Cop mestere Branko Cikatic szintén rendkívül beteg, tüdőgyulladással kezelik melyet eg vérmérgezés is súlyosbít.

Néhány momentum KID Yamamoto karrierjéből:
Négy másodperces KO győzelme:

https://gfycat.com/TornRigidFireant

Egy közel 10 perces válogatás legjobb momentumairól:

https://www.youtube.com/watch?v=fF4CBLbSkDs


A TDMG és olvasóink nevében is őszinte részvétünk a legenda családja, barátai felé.

Norifumi ”Kid” Yamamoto, nyugodj békében.

1977 - 2018


Szólj hozzá