Zabit Magomedsharipov, a halk szavú gyilkos
MMA

Zabit Magomedsharipov, a halk szavú gyilkos


Indul a ZaBeast hypevonat, a vágányoknál kérem, vigyázzanak!

Zabit Magomedsharipovra sokan felfigyeltek a UFC 223 óta, hiszen elképesztőt bunyóztak Kyle Bochniak-kal. A dagesztáni pehelysúlyú tehetség a törölt meccsek miatt végre főkártyán mutathatta meg, mit tud, és mint kiderült, gyakorlatilag mindent.

Állva ugyanolyan jó, mint a földön, forduló rúgásai és ütései pedig életveszélyesek. Még csak három meccse volt a UFC-nél, de már többen a jövő bajnokát látják benne. Zabitot sokan egy anorexiás wolverine-hez, vagy Abraham Lincoln-hoz hasonlítják, de garantáltan szarul jár, aki beleköt a kocsmában.

A kimondhatatlan neve miatt csak „ZaBeast”-nek, azaz Fenevadnak becézett fenomén 1991-ben született Khasavyurt városában. Mint Khabib Nurmagomedov, ő is avar származású és 6 éves (!) korától bentlakásos iskolába járt, ahol harcművészetet tanult. Bunyójában szinte minden stílus megtalálható, Wushu Sanda, Sambo, Boksz, Taekwondo, Jitsu és birkózás egyaránt.



A cingár Zabit ránézésre nem túl ijesztő figura, pehelysúlyú létére nagyon magas, 185 centijével szinte minden ellenfele fölé tornyosul. Állítása szerint átlagsúlya 77 kiló körül van, onnan fogyaszt be 66-ra. Mikor 2012-ben első profi meccsére jelentkezett, nem is akarták komolyan venni vékony testalkata miatt.

Az ACB (Absolute Championship Berkut) pehelysúlyú bajnoka volt, mielőtt a UFC leszerződtette 2017 májusában. A szervezetnél vívott első két meccséért „performance of the night” bónuszt kapott, most hétvégi meccse pedig „Fight of the Night” lett. A parádé kezdés hátulütője, hogy nem nagyon akarnak kiállni ellene, már Andre Fili, Artem Lobov és Yair Rodriguez is visszautasította.

Mike Santiago vs Zabit Magomedsharipov

The "Showtime" kick from Zabit Magomedsharipov at #UFCRotterdam!! 😳

Közzétette: UFC – 2017. szeptember 2., szombat


Mai suttyó trashtalker világunkban igazi ritkaság a szerény, szűkszavú Zabit, aki hagyja, hogy inkább fantasztikus bunyója beszéljen szavak helyett.

Most pihen egy kicsit, de szeptemberben, Moszkvában mindenképpen szeretne bunyózni, gyakorlatilag bárkivel a top tízből.

Ti ki ellen néznétek meg legszívesebben?


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá