WOW: Glover Teixeira lefojtotta Thiago Santos-t (videó)
MMA

WOW: Glover Teixeira lefojtotta Thiago Santos-t (videó)


41 évesen gyűrte le Jon Jones egyik legkeményebb ellenfelét.

Mindannyian emlékszünk arra, amikor Jon Jones Thiago Santos-szal harcolt. A mérkőzés nem volt túl jó, de sokak szerint a brazil nyerte a bunyót. Később kiderült, hogy egy csomó menetet gyakorlatilag ép térdek nélkül harcolt végig Santos, amitől még durvábbnak hatott a teljesítménye – az orvosok nem értették, hogy tud egyáltalán állni, nemhogy rúgni.

A sérülések miatt egy teljes évet ki kellett hagynia, most hétvégén azonban visszatért. Azt várták sokan, hogy simán túljut Teixeirán, aki ugyan 4 mérkőzést nyert egyhuzamban, és nagy neveket rombolt le (Anthony Smith, Ion Cutelaba, Nikita Krylov), de már 41 éves.

Hát, úgy tűnik, a kor nem számít.

Az első menetben óriási ütéseket nyelt be Teixeira, rossz volt látni és hallani is. Úgy tűnt, sima Thiago győzelem lesz, mert Glover összeesett az ütésektől. Nem hagyta finiselni magát, megfogta Thiago mindkét lábát, a fejét a testébe fúrta, hogy ne üthesse meg, és a ketrecnek tolta.

Ismét Dominick Cruz nagyságát szeretném kiemelni (mint itt), aki már ekkor megmondta, hogy többször volt már olyan, hogy Glover hatalmasakat kapott a meccs elején, de aztán mégis ő fojtotta le a másikat. Cruznak új becenevet kellene adni: "Nostradamus".

A menet hátralévő részét Santos a hátán fekve töltötte, Glover felülről nyomorgatta.

Tex a második menetben szétdominálta a korábbi bajnoki kihívót olyan Khabib Nurmagomedov stílusban. A harmadikban Thiago kivédte Glover földreviteli kísérletét, majd egy balossal a földre csücsültette, majd ráugrott. A veterán harcos azonban a földön megfordította a helyzetet, mountba került és nemes egyszerűséggel lefojtotta "Acélkalapácsot":



Ezzel a fényes győzelemmel 15 diadalnál tart Glover a UFC félnehézsúlyában, csak Jon Jones előzi meg (20 győzelem). Ez még nem minden: Jones legutóbbi két ellenfelét idő előtt verte meg Glover, míg Jones csak pontozással tudta legyőzni őket. Ha nem adnak neki címmeccset ezek után, akkor nagyon mérges leszek.

Nagyon.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá