Wilder 'eddigi legkeményebb ellenfelével' bunyózik: Ortizzal
Kezdjük a hype-ot az első bunyójuk visszanézésével. A két bunyós 14 ezer ember előtt bokszolt, Wilder az ötödikben kétszer is leütötte a kubait, aki azonban a hetedikben kis híján viszonozta a kölcsönt, majdnem állva kiütötte az addig érinthetetlennek tűnő, akkoriban 40-0, 39 KO mérlegű amerikait.
Wilder túlélte a menetet kb csodával határos módon, majd a tizedikben megint kétszer megkóstoltatta vele a padlót, a bíró az utolsó leütésnél beszüntette a mérkőzést:
A 2018. márciusi epikus bunyó második felvonását november 23-án láthatjuk. Wilder szerint nem Tyson Fury, hanem Ortiz volt az eddigi legkeményebb ellenfele, ez nyilván annak a hetedik menetnek is köszönhető nagy részt.
"2018-ban sem akart senki sem bunyózni Ortizzal, és most sem akarnak. Ő a divízió mumusa. A visszavágón még nagyobb lesz az önbizalmam és a motivációm arra, hogy megtegyem,a mit meg kell tennem."
Oritz azóta többször is bizonyította, hogy joga van a visszavágóhoz, 3 meccset nyert azóta, 2-t idő előtti befejezéssel, bár már kezd kifutni az időből így 40 évesen. De jó hír az, hogy ha majd visszavonul, simán elmehet Laurence Fishbourne dublőrének.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá