Mert hát Mark Hunt gyáva csicska kutyának nevezte Werdum-t, amiért az nem vele állt ki, hanem Derrick Lewis ellen. Hunt nehezen viseli az életet az elmúlt egy évben, így mindenki kap hideget, meleget, Werdum esetében azonban nehéz volt érvelni az ellen, hogy nem a könnyebbik utat választotta a brazil a Lewis elleni meccsel.
Fabricio eddig várt azzal, hogy válaszoljon a Hunt-ekére, látszólag egyszerű magyarázata van arra, hogy miért Vegasban bunyózik holnap hajnalban:
Már belefáradtam abba, hogy annyit kell várnom két meccs között, hogy ismét mérkőzhessek. Ráadásul az Overeem elleni küzdelem eléggé véleményes eredménnyel ért véget, és hát én húztam a rövidebbet. Szerettem volna minél hamarabb visszatérni, erre pedig most van lehetőségem.
Ami pedig fontos számomra, hogy az USA-ban mérkőzhessek. Hunt ellen ugyanis Ausztráliában lett volna a bunyó. Ehhez pedig a teljes edzőtáborom oda kellett volna költöztetnem három héttel a küzdelem időpontja előtt az időeltolódás miatt. Ez nagyon drága történet. Mikor Cain ellen küzdöttem Mexikóban, hasonló volt a buli, 50.000 dolláromba került, szóval mostantól ha lehet, Vegasban küzdök. Jöhet bárki, Velasquez, Hunt vagy akár Lesnar is, nem félek senkitől. Lewis ugyan olyan veszélyes ellenfél, mint Hunt, hasonlóan nagyot üt.
Aktív akarok maradni, és jó meccseket hozni. A mostani nehézsúlyban nincsenek sokan, akik a címért mehetnének, elég egy látványos KO, vagy szub-győzelem és máris címmérkőzést kaphatsz. Erre játszok. Overeem azért nem kapott címmeccset, mert ellenem nem volt meggyőző.
A UFC 216: Ferguson vs Lee gálát a Sport 1 műsorán nézhetitek 04:00 órai kezdettel vasárnap hajnalban.
Szólj hozzá