Volkov csúcsra tör: merevre ütötte Werdumot
MMA

Volkov csúcsra tör: merevre ütötte Werdumot


Új trónkövetelő született.

A londoni UFC-gála főmeccse nehézsúlyban volt, Fabricio werdum és Alexander Volkov voltak a küzdő felek. Az események a negyedik menetben értek véget, az orosz győzelmével, pedig előtte 15 percig a brazilé volt a kontroll. De már az első másodperctől fogva érdekes volt a meccs: Werdum az immár lassan védjegyévé váló repülő térdessel/rúgással kezdett, de az orosz kihátrált, majd nevetett. No nem gyúnyból, hanem szimplán azért, mert nagyon tiszteli a brazilt, és legalább akkor fan, mint te, vagy én. De erre ráfizetett, a barátkozásnak nincs helye éles meccsen. "Vai Cavalo" levitte a földre a még mindig mosolygó oroszt, és majdnem a menet végéig ott tartotta.


Az egész meccsre jellemző volt a brazil dominanciája, bár állóharcban semmi keresnivalója sem volt. Azt tette, amit tennie kellett (értsd: a földharcot erőltetni, földrevitelekkel próbálkozni), de annyira erőlködött, hogy azt sokszor már nekem volt kínos. Volkov sokszor elkapta az egyik lábát, a másikat pedig kirúgta, Werdum pedig szólt, hogy gyere, folytassuk tovább a teadélutánt a földön. Volkov erre mindig intett, hogy kelj már fel. Persze sokszor sikerült levinnie őt a földre Werdumnak, az egyik menet végén majdnem behúzott egy karfeszítést is, még ennyi idősen is életveszélyes a földön. A harmadik menetben Werdum kapott egy nagyot, már alig látott a jobb szemével, de a meccset szerencsére nem szüntették be (pedig volt már példa erre, Yair Rodriguez járt így nem is olyan rég).



A negyedikben úgy tűnt, a 40 éves Werdum nagyon elfáradt. Volkov rájött, hogyan kerülheti el azt, hogy hanyatt vágja őt a brazil, és végre ő volt felül, Werdum full guardjában. Két nagy pofont adott Fabricionak, majd visszahívta őt az állóharchoz. Werdum lassan kelt fel, aztán szerintem ugyanúgy, mint Miocic ellen, megint hibázott. Belekezdett egy nyílt sisakos adok-kapokba az orosszal, és megint pórul járt, egy felütés szépen visszaküldte őt kedvenc terepére – a földre –, de sajnos már védekezni sem tudott. Volkov ráugrott, megütötte egyszer, aztán a bíró ügyesen közbelépett. Werdum címszerzésről szóló álmait Alexander szilánkosra törte.

A győztes elmondta, hogy azért jött a UFC-be, hogy megszerezze az övet, de még Dan Hardy unszolására sem nagyon akart személyeskedni, vagyis nem hívott ki igazán senkit. De nem is kell sietnie. Manapság mindenki azonnal a világbajnoki övet akarja, azonnali címmeccsekért kiáltoznak olyan emberek, akinél vannak jobbak is, Volkovra valószínűleg még vár legalább egy meccs ahhoz, hogy feljusson a csúcsra. De mivel ő a legfrissebb vér a súlycsoportban, lehet, hogy nem lesz igazam.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá