Ez egy visszavágó lesz, az első mérkőzést Volkanovski a bírók szerint pontozással elveszítette, a legtöbb néző szerint viszont megnyerte – de nyilván ez előbbi számít. Itt van az első meccs statisztikája, mely azt mutatja, Islam annak köszönhette győzelmét, hogy több időn át volt az övé a kontroll a földön (pedig Volkanovski sokszor csak nevetett, nem volt nagy bajban):

Forrás: ESPN MMA/Facebook
A UFC jelenlegi pehelysúlyú bajnoka dupla súlycsoportos bajnok lehet, és bebizonyíthatja, hogy ő a jobb, mellesleg ez a párosítás sokkal jobb, mint az eredeti.
"The Great" nem szeretné a bírókra bízni a mérkőzés végkimenetelének eldöntését, és kiütéses győzelmet ígért és biztosította a rajongóit afelől, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy beugrósként kapott lehetőséget.
„Nagyon érdekes bunyó lesz" – kezdett bele mondókájába a bajnok Ausztráliában egy sajtótájékoztatón. „Ha valaki képes Islamot megverni 12 napos felkészülési idővel, akkor az én vagyok. Most rajta van a nyomás, és most állok fel a kanapéról. Nyilván az a célom, hogy megverjem. Meg akarom verni. Ezúttal biztosra megyünk, nem akarjuk, hogy pontozásra kerüljön sor. Korán be szeretném fejezni a mérkőzést. Nem akarom tesztelni, hogy milyen a kardiója. Szerintem meg tudnám tenni, de nem ezt akarom. Fejezzük csak be szépen, gyorsan. Amilyen izgatott, kipihent – mentálisan és fizikailag is – vagyok most, biztosra vehetitek, hogy nagyon veszélyes ember leszek a ketrecben. Az a tervem, hogy kiütöm őt."
Volk isn't feeling any pressure entering #UFC294 😤 pic.twitter.com/HMt9iuUP0V
— ESPN MMA (@espnmma) October 13, 2023
Szólj hozzá