"No Time" élete elég nagy fordulatszámon pörgött az elmúlt években. Az egykori Bellatoros bunyós hype-vonattal robbant be a UFC-be. Először legyőzte Ovince Saint-Preux-t, majd Misha Cirkunov "egy inches" kiütésével sokkolt mindenkit, majd kiütötte Jimi Manuwát is.
Egy bizonyos ketrecen kívüli verekedés beárnyékolta ezt a szépen ívelő karriert, majd jött Daniel Cormier és véget vetett a svájci veretlenségi sorozatának. DC-től nem szégyen kikapni, de Oezdemir vasárnap kikapott egy kevésbé dekoratív mérlegű (31–13) bunyóstól is, akit Anthony Smith-nek hívnak.
No Time már nyilatkozott is a meccsről:
“Kétszer eltörtem az orrom a felkészülés közben, meg úgy néz ki, nem voltam még kész a harcra. Magabiztos voltam. Jól éreztem magam. Úgy éreztem, megnyertem az első két menetet. A harmadik is jól ment, de ahogy levitt a földre és elkezdett fojtani, éreztem, ahogy a vér kiáramlik a torkomon, és bepánikoltam. Smith rákényszerített arra, hogy feladjam a meccset.”
Persze nem csak a kifogás.txt ment Volkan részéről. A KO-király (rettenetesen sok első menetes kiütéses győzelme van) méltatta Anthony Smith kitartását, hiszen tényleg ő volt a jobb az első két menetben:
“Oroszlánszív a beceneve, szóval tudtam, hogy kitartó lesz a meccsen. Készültem erre. Nem voltam hű önmagamhoz. Ahogy éreztem, hogy betalálok, nem mentem a kivégzésre.”
Majd talán legközelebb?
Idővel kiderül.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá