Vlagyimir Klicskó lesérült, nem bunyózik decemberben
Az ökölvívás nehézsúlyú divíziója felbolydult az elmúlt évben. Miután hosszú évekig a Klitscko fivérek dominálták, jött Tyson Fury, és óriási meglepetésre elnyerte Wladimirtól az összes övet. Azóta viszont pangás van: Fury kétszer is lemondta a visszavágót, utoljára depresszióra hivatkozva, továbbá kokaint találtak a mintáiban, így feladni kényszerült címeit. Ez utat nyitott Klitsckonak és Anthony Joshua-nak, a fiatal brit sztárnak, hogy megmérkőzzenek a WBA övért, és decemberre tervezték a meccset.
Mindez azonban sajnos meghiúsul, mert Klitschko lesérült. Még nem jelentették be hivatalosan, de állítólag a lábszárával történt valami. Ennek ellenére a két bokszoló menedzsmentje továbbra is kommunikál egymással, és 2017 első felére szándékoznak tolni a mérkőzés időpontját.
Úgyhogy ennek a meccsnek egyelőre annyi, a bizottságok döntenek az övek sorsáról. A.J.-nek várnia kell, Klitschko-nak gyógyulnia. A bokszban továbbra sem megy könnyen semmi.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá