Olyan hosszú ideig néztek egymással farkasszemet, mint még senki más korábban. Egyikük sem volt hajlandó elhátrálni, vagy félrenézni. Szépen lassan köréjük gyűltek a biztonsági emberek, ahogy minden másodperccel egyre forrósodott a hangulat, hogy nehogy egymásnak ugorjanak.
Összesen több, mint 5 percig nézték egymást, aztán Wilder hátrált ki a maratoni farkasszemnézésből:
Később Fury az Instagramon büszkélkedett a rekorddal, és azzal, hogy ezt a kis meccset is ő nyerte meg. Hozzátette, hogy a szavak csatáját is ő nyerte meg, míg Deontay a fejhallgatójába menekült, amikor már nem bírta az alázást. Az igazság az, hogy Wilder egyáltalán nem ment bele semmiféle szóháborúba, sőt. Össz-vissz 4 mondat hagyta el a száját, az is a sajttáj elején, a nyitóbeszédek során. Furyval nem elegyedett szóba.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A "Cigánykirály" megígérte, hogy 7 menetnél tovább Wilder nem tud majd bokszolni ellene, mert addigra biztosan kiüti. Érdemes jobban megfigyelni Fury öltönyét is, amin az előző mérkőzések pillanatai lettek megörökítve.A két nehézsúlyú szupersztár 2018. decemberében csapott össze egymással először, akkor a 12. menetben az amerikai a földre küldte az angolt. Mindenki azt hitte, itt vége van a meccsnek, azonban Fury csodával határos módon valahonnan erőt merített, és felállt. A menet hátralévő részét megnyerte. A döbbenet óriási volt, alig akartunk hinni a szemünknek, és nem csak mi, Wilder sem. A véegerdmény döntetlen lett.
A visszavágóra 2 évvel később került sor, ott Deontay húzta a rövidebbet, a hetedik menetben TKO-s vereséget szenvedett. Vagyis Fury vezet 1-0-ra.
A trilógiát július 24-én rendezik az Egyesült Államokban.
Szólj hozzá