Vicente Luque is címmérkőzést kér
MMA

Vicente Luque is címmérkőzést kér


Vicente Luque a hétvégén megverte Michael Chiesát, aki veretlen volt váltósúlyban.

A brazil még csak 6. a rangsorban ugyan, és ez volt a 4. győztes meccse zsinórban, a győzelme után (ami egyébként egy nagyon szép submission volt, Chiesa fegyverét fordította maga ellen) pedig kihívta Kamaru Usmant.



Vicente azzal érvelt, hogy izgalmas fighter, mindig izgalmas meccseket hoz, és ha győz, általában valamilyen idő előtti finissel teszi meg. És ez való igaz, a bunyós 21-szer győzött már életében, és ebből mindössze kettő volt pontozás!

Továbbá, úgy fogalmazott, ő az egyetlen (a top 5-ből), akivel még nem harcolt, magyarán mindenki más már ellőtte az egy esélyét ellene, ezért miután a nigériai legyőzte Colby-t, ő kellene, hogy vívja vele a következő címmeccset.

Azonban nem biztos, hogy a UFC eleget tesz a kérésének, mert ott van a 4. kiemelt Stephen "Wonderboy" Thompson is, aki szintén nem harcolt még Kamaruval, bár ő kikapott legutóbb Burns-től. Ott van még Leon Edwards is, akinek már ÉVEK óta oda kellett volna adni egy címmeccset, neki van a legnagyobb win streakje, szám szerint 10 (ha azt az egy NC-t is belevesszük Belal Muhammad ellen), és korábban legyőzte Luque-t is.

Fotó: UFC.com

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá