Vesekő miatt lépett vissza a Fedor-meccstől Matt Mitrione
MMA

Vesekő miatt lépett vissza a Fedor-meccstől Matt Mitrione


Az amerikai a Twitteren adott magyarázatot döntésére, majd beszólt az őt gyávasággal vádolóknak.


Matt Mitrione néhány órával a Bellator 172 előtt mondta le a meccsét, melyet a gála csúcsdíszeként az orosz legenda Fedor Emelianenko ellen vívott volna. Az első, szűkszavú tájékoztatások betegségre hivatkoztak.

Mitrione órákkal a rendezvény után is rosszul érezte magát, és Twitteren adott magyarázatot a döntésére. Bejegyzéseiben elmondta, hogy veseköve van, mely még a twitteléskor sem távozott még el a szervezetéből, majd beszólt azoknak, akik csúfondárosan azt feltételezték, csak megjátszotta, hogy rosszul van, valójában megijedt Emelianenkótól.





A Bellator 172 gála utáni sajtótájékoztatóján a promóciót vezető Scott Coker azt mondta, Mitrione egész héten rosszul érezte magát kissé, de ezt ő betudta a lámpaláznak. A pénteki mérlegelésen a bunyós azt mondta neki, hogy szúrást érez az oldalában.

Mitrionet szombat reggel vitték orvoshoz, és végül a kórházban kötött ki. Fedor helyi idő szerint délután egy körül tudta meg, hogy baj van, de még remélte, hogy rendbe jönnek a dolgok. A meccset helyi idő szerint délután háromkor törölték.

Coker azt mondta, Fedor pár hónap múlva tényleg debütálhat a Bellatornál, de az már nem biztos, hogy ezt Mitrione ellen fogja megtenni.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá