Miután a UFC 281-en "The Last Stylebender" elvesztette a középsúlyú bajnoki címét mumusa, Alex Pereira ellen, azonnali visszavágót kért, amelyen brutális kiütéssel vett revansot a brazilon.
Tekintve a két bunyós korábbi mérkőzéseit, ez az eredmény hatalmas meglepetésként ért sokakat, Alex magas favoritja volt a bunyónak, már csak azért is, mert a UFC történelmében eddig mindössze három bunyósnak sikerült az, hogy egy azonnali visszavágón visszanyerje a bajnoki övet (Amanda Nunes Julianna Pena, Randy Couture Vitor Belfort, Deiveson Figueiredo pedig Brandon Moreno ellen).
Hard to imagine a better feeling 🙌 #UFC287 pic.twitter.com/Ops6sTX9gA
— UFC (@ufc) April 9, 2023
Minden idők egyik legnagyobb comebackje volt ez a mostani, ami még két nappal később is hullámokat kelt. Sokan képesek voltak teljes mértékben átérezni a nigériai bunyós örömét, aki öt éve kísértett a Pereira elleni KO-s vereség, és aki háromszor elbukott ellene, de negyedjére is kiállt vele.
Persze a videó szereplői közül többen személyesen is ismerik Israelt, és volt, aki azért örült ennyire, mert rá fogadott és nagy lóvét kaszált ezzel, de érdemes megnézni például Sean O'Malley vagy Alexander Volkanovski reakcióját, akik őszintén örültek Adesanya győzelmének.
Nem is tudjuk, mikor láttunk utoljára ennyi embert beszélni egy KO-ról, de az biztos, hogy rég, és hogy ez nagyon ritka, még az sem szólt ekkorát, amikor Amanda Nunest legyőzte Julianna Pena. Talán a McGregor vs. Diaz volt ilyen horderejű, mint ez most.
Israel ázsiója eddig is az egekben volt, de most ez után még nagyobb szupersztár lett belőle. Ez volt a 13. leütése egyébként, amivel beérte Anderson Silva rekordját.
Izzy post-fight beszéde
Van itt még valami, amiről érdemes pár szót ejtenünk, az pedig Adesanya post-fight beszéde, amiben fontos üzeneteket küldött a nézőknek. Amit nem a mikrofonba mondott, az pár szó volt, amit legalább négyszer elismételt az Octagonban, még azelőtt, hogy odament volna Joe Rogan hozzá:
"Bízzatok bennem! Bízzatok bennem!" – mondogatta a közönség felé fordulva, majd a kamerába nézett, és ezt kezdte el kántálni: "Bízz magadban! Bízz magadban!"
– ez persze klisésnek hangozhat, de azt tekintve, hogy mennyien egy fabatkányi esélyt sem adtak Izzynek a mérkőzés előtt, és mennyire magabiztosan megnyerte a mérkőzést, ez egy nagyon motiváló volt a középsúlyú bajnoktól.
A második legfontosabb üzenetet már a mikrofonba mondta, és ezt azoknak is a figyelmébe ajánljuk, akik zsigerből utálják Izzyt:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
"Figyeljetek rám. Remélem, hogy mindenki, aki ezt nézi, és aki itt van nézőként, átérzi azt a szintű boldogságot, amit most érzek, csak most egyszer az életében. Remélem, mindannyian érzitek, mennyire kibaszottul boldog vagyok. De tudod mit? Sosem fogsz ekkora boldogságot érezni, ha nem tűzöl magad elé egy célt. Az életben, amikor leütnek, amikor beléd rúgnak a földön, amikor fikáznak, és amikor megpróbálják rátenni a lábukat a nyakadra, ha lent maradsz a földön, akkor sosem leszel győztes. Erősítsd meg az elmédet, és érezd át ezt az örömöt, egyszer az életedben, és fordítsd a saját hasznodra!"
Ha ez a beszéd nem inspirál valakit, akkor semelyik.
Szólj hozzá