Valentina Shevchenko szerint a bíró is közre játszott abban, hogy kikapott Alexa Grassotól
MMA

Valentina Shevchenko szerint a bíró is közre játszott abban, hogy kikapott Alexa Grassotól


A UFC 285-ön az MMA történelmének egyik legnagyobb meglepetését láthattuk, hiszen a női GOAT-jelölt Valentina Shevchenko kikapott Alexa Grassotól, akit már megvert korábban Felice Herrig és Tatiana Suarez is.

"Bullet" a földön kapott ki a mexikóitól, így elvesztette a bajnoki címét és a kilenc mérkőzés óta fennálló győzelmi szériáját is. Shevchenko szerint részben Jason Herzognak, a mérkőzésvezetőnek volt köszönhető a dolog:
“Amikor a földön voltunk, én meg a guardjában voltam és ütlegeltem felülről, Jason úgy döntött, hogy felállít minket. Nem értettem, miért csinálja. Egy földrevitel összehozása nem kis energiába kerül, az ellenfél lent tartása szintén. Szóval ha már nagy nehezen összehoztam, és domináns pozícióba kerültem, nem értettem, miért kellett felállítani minket. Nem az én hibám, hogy Alexa nem tudott kikecmeregni a pozícióból. Szorosan lefogtam, nagyokat ütöttem rá, aztán felállítanak. Hát, nem tudom. Meglepő volt."

Valentina azt mondta, ne értsük félre, nem emiatt veszített, csak azt, hogy ez is hozzájárult a vereségéhez. Hozzátette, a visszavágón biztos visszaszerzi majd az övét.

Azonban az a „furcsa" jelenség tapasztalható a sportban manapság, hogy a visszavágókon nem sikerül szépítenie a bunyósoknak, aki kikapott valakitől, az másodjára is kikap attól az embertől. Lásd például a Petr Yan vs. Aljamain Sterlinget, vagy épp a Leon Edwards vs. Kamaru Usmant, az Adesanya vs. Pereirát, és még sorolhatnánk.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá