Útikalauz a helyes edzőtermi viselkedéshez: a sparring
MMA

Útikalauz a helyes edzőtermi viselkedéshez: a sparring


A fenti kép egy profi bunyón készült, egy profi gálán. A sparringnak nem feltétlenül kell így végződnie!

Td_axl barátunknak még a nyár folyamán sikerült egy videós interjút készítenie Kálucz Martinnal. Martin megemlítette a felkészülése kapcsán, hogy volt szerencséje más klubok versenyzőivel is készülni és szerinte nagyon hasznos volna, ha a más településeken, edzőtermekben gyakorló bunyósoknak több alkalmuk volna együtt készülniük. Fel is tette a kérdést, hogy miért nem kerül erre többször sor? Nos, nemrég részt vettem egy ilyen klubok közti sparring „partyn” és a látottak talán közelebb vittek a kérdés megválaszolásához.

Most nem lesz szó a mocskos anyagiakról, bár ez is egy fontos tényező. Ha el akarunk menni egy másik csapathoz edzeni, akkor oda el is kell jutni, ami a földrajzi távolság függvényében bizony költséges is tud lenni.

A fő szempont, amiről beszélnék az a helyes edzőtermi viselkedés. Hiszen, azok a dolgok, amik magától értetődőek a saját termünkben lehet, hogy nem azok egy másik teremben, de vajon miért van ez így?

Nos, ha két külön tábor harcosai találkoznak, akkor bizony kimondva, kimondatlanul is elindul egymás péniszhosszának a méregetése. Ez egy természetes dolog, hiszen sok ember természetének része a versenyszellem és ez talán hatványozottan igaz a küzdősportokat/harcművészeteket gyakorlókra.

Mi az, amit ilyenkor fejben kell tartani? A legfőbb, hogy azért jöttetek össze, mert hasonló érdeklődési körrel bírtok – bunyó – és szeretnétek egymástól tanulni, próbára tenni magatokat és segíteni a másikat, kontrollált, szabályozott keretek között. Ezt a résztvevőknek egyénileg fel kell érnie ésszel különben a szituáció könnyen eldurvulhat.

Az edzőkre, mint mindig most is nagyobb felelősség hárul, hiszen a fenti elveket nekik fokozottan kell sulykolniuk tanítványaikba és maguknak is jó példával kell elől járniuk. Ezen felül ébernek is kell lenniük és figyelni rá, hogy minden kontroll alatt maradjon és, ha esetleg valaki átlépné az egészséges versenyszellem határait, akkor időben avatkozzanak közbe.

A nehézsége ennek a mentalitásnak annak eldöntése, hogy mi fér bele az egészséges versenyszellem kategóriájába. Ez egyrészt alkat, másrészt szabályrendszer függő. Például elég kretén dolog combost rúgni egy ökölvívó edzésen.

Annak, hogy elkerüljük az ilyes félreértéseket a legegyszerűbb módja, hogy az ilyen közös edzések alkalmával átbeszéljük a szabályokat, kinek mi fér bele, alkalmazható és nem alkalmazható technikák, milyen erővel lehet támadni satöbbi. Ez, azért fontos, mert ha mégis eldurvulna a szitu, akkor van mire hivatkozni, ha valakinek azt mondanánk, hogy vegyen egy kicsit vissza.

Most már, hogy lefektettük az alapokat azt kell eldönteni, hogy a sparringok során – ez az edzés csúcspontja és természetéből adódóan itt van a legnagyobb esély rá, hogy félrecsússzanak a dolgok, így erre kell a leginkább figyelni is – teljes erőbedobással, maximális becsapódási erővel hajtsák végre a technikákat vagy pedig maradjon meg a kontroll.

Mindkét módszer mellett szólnak érvek és ellenérvek egyaránt. Lásd az American Kick-BoxingAcademy – AKA – harcosait, míg az ellentáborból mondjuk Demetrious Johnsont. Ha minden fullba nyomunk, akkor maximálisan szimulálhatjuk a verseny/utcai körülményeket. Ugyanakkor rendkívül megnő a sérülések esélye, továbbá az emberbe kódolt üss vagy fuss reflex miatt könnyebben válik az egyén frusztrálttá 1-2 nagyobb találatot követően, és így már egyáltalán nem biztos, hogy sikerül észben tartani a célt, a közös fejlődést. A legegyszerűbb módja, hogy elkerüljük az ilyen eseteket, ha szólunk a másiknak, hogy túlzásba viszi az erőlködést. Ugyanakkor ez is a legnehezebb, mert senki sem akar gyengének vagy megalkuvónak tűnni, de épp ez a harcművészetek és a sport lényege általában, hogy felülemelkedjünk magunkon. Ez különösen, olyan szituációban fontos, ahol nagy a sérülésveszély, márpedig egy fullcontact bunyónál keresve sem találhatunk erre alkalmasabb helyzetet.



Most akkor azt mondom, hogy ne is sparringoljunk teljes erőből?

Ezt még csak véletlenül sem szeretném sugallni. A hardsparringnak megvan a maga kitüntetett szerepe a felkészülés során, de a résztvevőknek megfelelő mentális és fizikális képességek birtokában kell lenniük, tisztában kell lenniük a szabályokkal és készen kell állniuk, figyelmeztetni a másikat, ha az túlmegy a határon. Ha valaki ezt nem éri fel ésszel, akkor ne engedjük sparringolni. Valamint nem árt, ha az edző, edzők is különös figyelemmel kísérik az ilyen alkalmakat, megelőzvén a kényes helyzetek kialakulását.

Remélem a fenti sorokkal sikerült néhány hasznos tanáccsal szolgálnom a közös munkához és a más klubokkal való „erőegyesítés” élményszámba fog menni. Hiszen mindannyian hasonló célokért küzdünk, hogy azt csinálhassuk, amit szeretünk, a bunyót.

Vigyázzunk, segítsünk egymásnak ezen a rögös úton és ne hagyjuk, hogy az egónk fölénk nőjön!

Ha esetleg volna hasznosnak vélt tanácsotok, történetetek, ötletetek, amik segíthetnék a klubok közti munkát, jöhetnek a kommentek.


Szólj hozzá