Ezen a visszavágón újra kiderült, hogy Usyk messze a legjobb nehézsúlyú bokszoló jelenleg, ugyanis az ötödik menetben kiütötte Dubois-t egy gyönyörű balossal az ötödik menetben, a britnek esélye sem volt felkelni belőle:
ÉS íme a KO kilassítva, így még keményebb:
Volt egy kis ellentmondás az első mérkőzésük után, hogy Dubois mély, vagy legális ütéssel találta-e telibe Usykot, aki lement a földre és csak nagyon későn tudott felállni, de most örökre kiderült, hogy ki a jobb kettejük közül.
Az ukrán ezzel a fényes győzelemmel ismét vitathatatlan világbajnok lett, de Furyre is jó fényt vetett a mérkőzés, hiszen ő csak pontozással kapott ki tőle, nem KO-val (bár párszor közel állt hozzá).
Az most a legnagyobb kérdés, hogy ki legyen Usyk következő ellenfele. Állítólag a WBO kötelezni fogja arra, hogy bunyózzon Joseph Parkerrel, amit persze figyelmen kívül hagyhat, ha inkább a Fury elleni trilógiát szeretné megcélozni. Usyk a ringben több ellenfelet is megjelölt, köztük Derek Chisorát, Joseph Parkert és Anthony Joshuát és Tyson Fury-t is – amikor Fury nevét kimondta, azt a Wembley közönsége órási üdvrivalgással jutalmazta.
Továbbá, Jake Paullal is farkasszemet néztek a ringben, aki egy MMA meccsre hívta ki Usykot (bár tudnánk, ennek mi értelme, hiszen ebből biztosan nem lesz semmi):
Loading...

Szólj hozzá