Ungvári Miklós dzsúdós olimpiai szereplése megmozgatta a BJJ világát is

Ungvári Miklós dzsúdós olimpiai szereplése megmozgatta a BJJ világát is


Közös programba foghat itthon a két testvérsportág.



Mi sem maradhatunk mentesek az olimpiától, és nem is akarunk. A most következő cikk apropóját Ungvári Miklós Nicholas Delpopolo ellen mutatott földharca adja, illetve az, hogy az itt mutatott kunsztok felkeltették a watchbjj.com érdeklődését is, és a felvételeket közzé tették honlapjukon. Lentebb ti is megtekinthetitek.



Ezek itt klassz, folyamatos háromszög, omoplata, majd D'arce fojtás-kísérletek, kár, hogy nem akadtak be rendesen.

Történetünk itt nem ér véget. Az olimpiáról Ungvári sajnos pont egy karfeszítés miatt esett ki. Sokan gondolják úgy, hogy Magyarországon az összefogás elég nehezen valósul meg, azonban talán ez most nincs így. Reggel arra lettem figyelmes, hogy a fekete öves cselgáncs és brazil jiu-jitsu mester, Csámpár János a közösségi média felületét használva ajánlotta fel segítségét a cselgáncsozóknak, valamint kérte az ő segítségüket is a jitsukáktól a közös munkához.

A felhívás elég indulatos, nyilván a felemás olimpiai szereplések miatti frusztráció szülte, de valami igazán klassz dolog sülhet ki belőle, ha beindul.

csámpárfelhívás

 

Sajnos nincs varázsgömböm, így nem tudom megmondani, mi lesz a kezdeményezés kimenetele, én mindenesetre drukkolok ennek a sportágakon átívelő műveletnek. Amennyiben felkeltette valaki érdeklődését a földharc, Csámpár Jánost itt és itt éri el.


Szólj hozzá