A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Természetesen, aki nem pár hónapja követi a UFC-t és az MMA-t, annak egyből lejött, hogy a videón Sage Northcutt sziluettje látható, hiszen ez a tökéletesen kidolgozott test és tüsihaj, illetve ez a maszkulin állszerkezet egyértelműen rá jellemző.
Mivel ez száz százalék, kijelenthető, hogy hamarosan a Karate Combatban láthatjuk Super Sage-et, minden idők legfiatalabbját, aki fel tudott kerülni a Sport Karate Magazin címlapjára (9 évesen).
Northcutt szó szerint felejthetetlen pillanatokkal örvendeztette meg az MMA rajongóit, amikor 2015-ben debütált a UFC-ben, hiszen TKO-val győzte le Francisco Trevinót, a győzelme után pedig állásból szaltózott egyet elképesztő sebességgel, bemutatva lélegzetelállító atletikusságát.
Sage két mérkőzéses nyerő szériában hagyta ott Dana White-ékat 2018-ban, aztán átigazolt a ONE-hoz. Itt azonban Cosmo Alexandre egy karrierbefejező KO-val kínálta meg, több helyen eltörte az állkapcsát. Ezek után Sage négy év kihagyás után tért vissza a ONE-ban, és egy leütés után szubolta ellenfelét, Ahmed Mujtabát. Ez volt 2023-ban, azóta nem hallottunk felőle. Most viszont minden bizonnyal fogunk!
Bár 2015 már 11 éve volt, mivel Sage nagyon fiatalon kezdte, még 2026-ban is nagyon fiatalnak számít, még mindig előtte van a jövő, ugyanis mindössze 29 éves. A korábbi UFC-fighter 77 ifjúsági bajnoki címet szerzett karatéban, illetve kick-boxban is helyt állt, ebben a szabályrendszerben 15-0-ás mérleget bunyózott össze. Emellett 3. danos taekwon-do mester, kajenbukoban 4 danja van, BJJ-ben pedig barna öves. Összesített mérlege 12-3, ami jól hangzik.15 győzelméből 5 KO-ja és 4 submission-je van.
Ennél tökéletesebb igazolást szinte el sem lehet képzelni. Nem elég, hogy Sage ázsióját az is növeli, hogy UFC-s volt, de ráadásul a karate is otthoni terep a számára.
Mit gondolsz, hogyan teljesít majd a Karate Combatban?
Szólj hozzá