UFC Fight Night: Werdum vs Tybura élő közvetítés
MMA

UFC Fight Night: Werdum vs Tybura élő közvetítés


Jön a UFC Sydney-ből, Mark Hunt nélkül.



Mert hát eredetileg Mark Hunt nevével akarták eladni ezt a gálát. Ő ment volna Marcin Tybura ellen, de a kivették a cardról, mondván, egészségügyi szempontból nincs rendben az öreg szamoai harcos. Ezt pedig pont Mark Hunt egy interjújára hivatkozva tette a UFC, Hunt szerint azonban boszorkányüldözés folyik ellene a ZUFFA ellen indított pere miatt. Amúgy meg Werdumot küldte el korábban a picsába, amiért az nem állt ki ellene Sydney-ben, mondván, hogy messze van neki. Ehhez képest a kieső Hunt helyett pont Werdum érkezik Ausztráliában Tybura ellen a pár héttel ezelőtti villámgyőzelme után. Érdekes felvezetés, Tybura meg csak pislog, szép csendben meglepetésre készül a barna övével a BJJ-predátor Werdum ellen. Nem is ártana egy kis vérfrissítés nehézsúlyban, de Tyburának ehhez most fényugrást kell megtennie. Ha már nehézsúly: a Hamilton vs Wieczorek lesz az első meccs a gálán, ők a pár héttel ezelőtti lengyel rendezvényen bunyóztak volna, de az ultrák balhéja miatt ide helyezték át a párosítást. Szintén a prelimek között kap helyet a Brooks vs Lentz, ami eredetileg a UFC 216-on jött volna, de Nick-t nem engedték az orvosok meccselni a durva fogyasztása miatt. Amúgy ez párosítás vihetne egy Fight Nightot is a hátán.

De a lényeg: hajnali 04:00-től jön a UFC Fight Night: Werdum vs Tybura gála élőben a Sport 1 műsorán, eredeti hanggal.

Ha néznétek prelimeket, vagy nincs Sport 1 csatornátok, akkor élőben itt tudjátok nézi, vagy éppen itt van lehetőség követni a gálát! További élő küzdősport közvetítésekért csatlakozz a TD|LIVE Facebook csoporthoz – itt olyan streameket is találhatsz, amelyeket máshova nem posztolunk! Egy kis kedvcsinálás végett alább látjátok a gála mérlegelését, mely során négyen nem hozták a súlyukat, 20%-ot le is adnak a meccspénzükből az ellenfélnek.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá