UFC Fight Night: Holm vs. Correia mérlegelés, élő közvetítés
Szombaton az ázsiai Szingapúrba érkezik a UFC az Oktagonnal és a harcosokkal, a főszereplők Holly Holm és Bethe Correia lesznek, a mellékszereplő pedig Andrei Arlovski és a lengyel Marcin Tybura. Rajtuk kívül még tíz párosítást láthatunk.
A zárt ajtók mögötti mérlegelések már lezajlottak, a meccsek előtt egy nappal pedig jönnek a közönségnyilvános, farkasszemnézéssel egybekötött "kamu" mérlegelések, méghozzá magyar idő szerint délután 1 órakor.
Nagy lesz a tét a gálán, Holly elég nagy bajban van, három mérkőzést vesztett el egymás után, és ha itt megint kikap, akkor még az is elképzelhető, hogy az egykori bokszkirálynő (33-2 a mérlege profi ökölvívásban) repül a UFC-ből (bár ezt elég nehéz elképzelni). Ellenfele, a brazil Correia már valamivel jobb formában volt az elmúlt pár hónapban, legutóbb ugyan egy döntetlent hozott össze, de azelőtt, 2016. szeptemberében legyőzte Jessica Eye-t, igaz, megosztott pontozással, de az is valami.
Ha Holmnak vigyáznia kell, nehogy kikapjon, akkor ez hatványozottan igaz Andrei Arlovskira, aki még soha nem volt rosszabb formában, mint az elmúlt években. Sorban kikapott Stipe Miocic-től, Alistair Overeem-től, majd Josh Barnett és legutóbb Francis Ngannu is elintézte őt. Négy vereségből kettő TKO volt, egy pedig submission. Vetélytársának, Marcin Tybura-nak neve az M-1 Global-ból és az M-1 Challenge-ből lehet ismerős sokaknak, ő jelenleg két mérkőzéses nyerőszériát tart.
A főkártyán kapott helyett még egy nagy név, Rafael dos Anjos is, a korábbi könnyűsúlyú bajnok, aki szintén jobb napokat is megélt már. Elég sokat szenvedett, hogy beférjen a súlycsoportba, nemrég úgy döntött, hogy ebből elég volt, és eggyel feljebb, azaz váltósúlyban próbál szerencsét. Ő Tarec Saffiedine-nel mérkőzik, mindkettejükre ráfér egy győzelem, harapni fognak a srácok.
Szintén jónak ígérkezik a Dong Hyun Kim (22-3-1) vs. Colby Covington (11-1) összecsapás, elég impresszív mérlegük van, bár egyikük sem valami nagy KO-művész. További érdekesség, hogy Dong legutóbb megosztott pontozással legyőzte Saffiedine-t.
Itt nézhetitek az offisöl mérlegelést, ha rákattintotok a play gombra, akkor értesítést is kérhettek a YouTube-tól, nehogy lemaradjatok a jóról.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá