De egyelőre még ne szomorkodjunk, hogy megint elment egy év az életünkből, mert olyan gála jön, hogy leszakad a fejünk!
Főkártya
A UFC 269 lesz az év utolsó PPV gálája, amin a könnyűsúlyú bajnok, Charles Oliveira próbálja megvédeni címét a bajnoki övre évek óta éhező Dustin Poirier-től.
A második bajnoki címmeccsen a női GOAT (Minden Idők Legobbja rövidül, angolul – casual MMA nézőknek), Amanda Nunes készül címvédésre Julianna Pena ellen. Pena esélytelen, mint mindenki, de pont ezért okozhat óriási meglepetést.
Ha nyerne, az nagyon jót tenne a női divíziónak, mert azonnal jönne a visszavágó, és esetleg egy trilógia is.
A harmadik legnagyobb attrakció Cody Garbrandt meccse lesz Kai-Kara France-szel.
Ez lesz "No Love" első mérkőzése légsúlyban, a UFC legkisebb súlycsoportjában. A váltás azért született meg, mert az egykori harmatsúlyú bajnokra nagyon rájárt a rúd, az utóbbi 5 mérkőzéséből mindössze 1-et tudott megnyerni.Bajnok pedig úgy lett, hogy a súlycsoport történelmének legjobbját, Dominick Cruz-t verte le, méghozzá makulátlan mérleggel. France sokkal tapasztaltabb bunyós, mint ő, ez a mérlegekből látszik: 22–9 (1) vs 12-4. Sok szerencsét, Cody!
Ha már szóba került a "Dominator", bizony ő is bunyózik a hétvégén. A harmatsúlyú GOAT 2020-ban tért vissza 4 év kihagyás után, "szerencsétlenségére" pont az élete legjobb formájában lévő dupla súlycsoportos bajnok Henry Cejudo ellen, aki TKO-zta őt, kissé early stoppage-dzsel. Utána, idén márciusban újra harcolt az Octagonban, és megosztott pontozással tudott csak győzni Casey Kenney-vel szemben.
Ezúttal Pedro Munhoz lesz a vetélytársa, aki legutóbb Jose Aldo ellen harcolt és kapott ki pontozással.
Ismét megcsípte a főkártyán való szereplést Sean O'Malley (14-1), aki ezúttal egy nagyon kemény, de még mindig nem sztár ellenfelet kapott Raulian Paiva (21-3) ellenében.

Ültetők
Ez egy brutál jól összerakott rendezvény, amit jól mutat az is, hogy még az ültetőkön is vannak közismert nevek: Emmett, Ige, Sakai, Tuivasa.
A főkártyát a Sport TV adja majd vasárnap hajnali 4 órától kezdve, de mint említettük, ezúttal az ültetők is jók lesznek, ezeket pedig csak az interneten lehet nézni, ezek a szombat éjfélkor kezdődnek.
Internetes linkek:
link
link
Jó szórakozást!
Szólj hozzá