Hétvégén jön a UFC 225, kezdjük a hangolódást az Embedded felszopóvlog első részével.
Rég jelentkeztünk Embedded epizóddal, de most megint itt vagyunk. Itt vannak velünk a hétvége főszereplői is Yoel Romero kivételével. Először RDA-t láthatjuk és hallhatjuk, amint azon álmodozik, hogy megszerzi élete második UFC bajnoki övét is, és ezzel történelmet ír, ugyanis ő lenne az első brazil, aki ezt megcsinálja. Persze a hétvégén "csak" az ideiglenes övért bunyózik Colby Kavinton Covington-nal – az igazi bajnok ugyebár Tyron Woodley – de azért az is öv. És persze ne felejtsük el, hogy három meccsel ezelőtt debütált csak a váltósúlyban, brutálisan gyorsan jutott fel csúcsközelbe, bár manapság elég divatos címmeccset osztogatni és átugrani a rangsort, ami már alig számít valamit.
Na mindegy, az adás pörög tovább, dos Anjos azt mondja, amikor Colbyval egy öltözőben voltak, az amerikai rá se mert nézni. Nem sokkal később rátértünk Colbyra, aki elmondja, hogy egész Brazília utálja (nem csoda), és a legjobb verziójú dos Anjosra készül, aki mögött egy ország áll – ennek ellenére saját magát Brazília Királyának nevezi. Meg a világ legsokoldalúbb harcosának is. Közben kiosztja a netes trollokat is.
Láthatjuk szöges ellentétét is, Robert Whittakert, aki gyönyörű környezetben edz, majd az izzasztó, de könnyed edzés után becsobban a medencébe nem is húzom tovább a szót, nézzétek, és irigykedjetek, ahogy én is teszem:
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Kedves olvasónk! A TOTALDAMAGE.hu Magyarország egyik legnépszerűbb küzdősport oldala.
Kizárólag az oldalunkon megjelenő reklámoknak köszönhető, hogy fenn tudjuk tartani az oldal működését, és így a nap 24 órájában a legfrissebb rendkívüli hírekkel, interjúkkal és videókkal tudunk szórakoztatni. Ha szeretnéd, hogy a TOTALDAMAGE még sokáig üzemeljen, kérjük, kapcsold ki a hirdetésblokkolót az oldalunkon!
Hatalmas szenvedéllyel és nagy szeretettel készítette a Webness Design: Medoks
Szólj hozzá