UFC 202 - a Stockton Slap visszatér

UFC 202 - a Stockton Slap visszatér


Taktikai elemzős előversengés a szombat éjjeli gála elé.


Szombat éjjel itt a UFC 202. Egyszerűen megkerülhetetlen esemény ez mind a populáris médiában, mind az MMA sportban. Nagyon komoly párosításokkal sikerült megpakolni ezt a card-ot, és szerény véleményem szerint sokkal nagyobbat fog szólni, mint a jubileumi kaszálásnak szánt, ám végeredményben elhibázott UFC 200. Szakmai szemmel és nézőként is Neil Magny Lorenz Larkin elleni, és Cody Garbrandt Takeya Mizugaki elleni mérkőzését kifejezetten kíváncsian várom.

Szívesen írnék valamit a Cowboy Cerrone és Rick Story párosításról, de mit? Cowboy minden meccsén érdekes, de kvázi ugyanazt is nyújtja évről-évre, csakúgy mint Story. Kettejük meccsén nem a game plan vagy a technikai virtuozitás fog dönteni, hanem a pillanatnyi forma.

Aztán itt a következő blockbuster párosítás, Anthony "Rumble" Johnson lép ketrecbe a brazil ütőgéppel, Glover Teixeirával. A mérkőzést kétesélyesnek mondhatjuk, bár Rumble azért esélyesebb, egyszerűen a fizikai fölényéből eredeztethetően. Mindketten elég egysíkúan támadnak, bár teszik azt elég hatékonyan. Ezen a téren is esélyesebbnek látszik Johnson, összesen két alaptechnikával többel harcba indulva, mint a brazil - nevesítve a vezető lábas rúgásaival és a felütéseivel.

Teixeira pár szóban:

- jobbegyenes - balhorog kombináció minden helyzetből megütve
- nagy ütőerő
- tétova levitelek
- erős fojtásfogások (és mint tudjuk, Johnson mind a négy valódi veresége fojtásból származott)
- hátramenetből nem üt, akkor megfogható



Johnson pár szóban:
- jó küzdőtérkontroll
- még nagyobb ütőerő
- jó levitelek elleni védekezés
- nem a legtechnikásabb, de a legeffektívebb állóharc a divízióban (és talán top 5-ös a UFC-ben)
- hajlamos elfogyni kondicionálisan, és feladni fejben küzdelmet.

Ha Teixeira nem ijed meg, mint Rumble ellenfeleinek 99%-a, akkor akármi is lehet. Egyébiránt, aki hamarabb talál, az nyer.

Rumble-ról a gála előtt a UFC feltett a jutúbcsatornájára egy rövid elemzővideót, alább megtekinthető. Mindenesetre érdekes.



Két dolog kiderül belőle. Rumble csúnyán üt, de hatékonyan, és hogy a Gustafsson elleni leütés nem fejelés következtében történt, hanem a jobbcsapott találta el a svéd állszögletét. Bónusz felvetés: a szervezet látványosan preferálja Johnson-t Teixeira rovására. Nyilván Rumble jobban futtatható kettejük közül.

És végül, de nem utolsósorban érkezik a nagy visszavágó Conor McGregor és Nate Diaz között.
Erről a párosításról mi újat lehetne elmondani? A média világszerte tőlük hangos. Nagyon hangos, ami azt illeti, rengetegen már nem is bírják a felhajtást, ami a két bunyóst övezi. De ez az ő bajuk. Mi bírjuk és szeretjük az ilyen szituációkat. Maga a mérkőzés szintén kétesélyes. Ezerféle végkifejlet lehetséges.

1. Diaz nyer ismét szubbal - ez esetben vagy övért mehet valószínűleg legközelebb, vagy selejtezőt fog meccselni Tony Ferguson ellen a kötelező kihívói pozícióért. Diaz direkt KO-győzelmére kevés esélyt látok. Az írnek kemény feje van, és Diaz nem egy kifejezett KO-művész. A karrierje kezdetén volt pár KO-győzelme, de azóta csak Grey Maynardot tudta lábon kiütni. A szub az ő igazi felségterülete.

2. McGregor nyer kiütéssel - ez esetben a UFC vezetősége pezsgőt bont helyben. Nem biztos, hogy gazdaságilag könnyen átvészelnének mind a UFC, mind McGregor még egy drámai vereséget. Viszont, ha a visszavágón Conor ki tudná ütni Diaz-t, azzal ismét befogná a száját minden kétkedőnek, és olyan mentális terrort tudna bocsátani a következő, általa kiválasztott ellenfelére, amely minden eddigit felülmúlna. Mert abban ugye egy percig sem kételkedünk, hogy győzelem esetén ismét ő diktálna a szervezetnek, és nem fordítva...

3. Bármelyikük is győzne pontozással, akkor már készülhetünk is egy harmadik összecsapásra, bármilyen erőltetett hype-pal kalkulálva (ez megint csak nehezen elképzelhető végkimenetel számomra).

4. McGregor nyer szubbal - ez esetben a Twitter- és Facebook-túlterheltség miatt megszűnik az internet és a mobiltávközlés bizonytalan időre.

Bármi is lesz a mérkőzés eredménye, az biztos, hogy Khabib Nurmagomedov és Tony Ferguson parkolópályára kerülhet megint a győztes mögött. Nem fair, de ez van.

A két bunyós technikai repertoárjáról megint csak nincs mit regélni; szinte semmit nem változott az utóbbi időben. Diaz továbbra is a jobb-bal egyenesét fogja hajigálni, miután ráérzett a küzdőtávra, megfűszerezve a hátralépésből ütött fogadó horgával, és a tétova vezető lábas rúgásaival. McGregor ismét az éles bokszával fog kijönni, az remekül működött neki az első meccsen is. Diaz lábra megfogható. Csodálnám, ha a combrúgások nem kerülnének előtérbe, bár azt Diaz is megkontrázhatja, viszont több távolságtartásra számítok.

Motivációban nyilván nem lesz hiány. McGregor az egójából táplálkozik, míg Diaz a szegénylegény népmesei mentalitásából, mivel, mint a felemás mérlege is jól mutatja, a bátyjával, Nick Diazzal ellentétben ő tíz éve gyakorlatilag csak élvonalbeli srácokkal küzd a legmagasabbra rangsorolt ligában, a legmagasabb szinten. Nagyon hosszú utat járt be, mire ideért. És hiába hangoztatja McGregor, hogy nélküle Diaz még mindig mazsoláért bunyózhatna, mégis ő volt az, aki gyakorlatilag nulla rákészüléssel befogta a száját. Viszont, mint megtanulhattuk újra kettejük szópárbajaiból; a duma ingyen van.

Nos, a hosszúra nyúlt bevezető után tegyünk egy rövid történelmi utazást a Fightland-es srácokkal karöltve a Stockton Slap eredetének nyomában.

A Stocton Slap látszólag egy egyszerű pofon, ami egyszerre vált Diaz-mémmé a "209" és a "don't be scared, homie"-val egyetemben, és lett világhírű, köszönhetően a Diaz-McGregor mérkőzésnek. De sokkal nagyobb történelme van, és jóval régebbi időkre nyúlik vissza az eredete, mint egyáltalán Nick Diaz híressé tette volna azt a Paul Daley elleni 2011-es mérkőzésén.

A Stockton Slap első megjelenéséhez az oktagonban egészen 2004-ig kell visszamennünk. A UFC 47-en Nick Diaz az akkor feljövő fiatal tehetség, Robbie Lawler ellen küzdött. Mindenki a kiváló BJJ-je miatt méltatta a meccs előtt Diaz-t, aki erre fittyet hányva odaállt állva küzdeni szemtől szemben Lawlerrel, aki már akkor is nagyütőnek számított. Diaz, hogy támadásra késztesse Lawler-t, folyamatosan heccelte őt, de Lawler jól és sokat mozgott lábon.

Az alábbi gifen jól látható, hogy Diaz mire játszott, mikor pofon ütötte Lawlert. Először is, a pofon jóval hosszabb, mint egy első kezes horog, és jobban dugható. Lawlert általában boldoggá teszi, ha megütik a fejét, ezt az egész karrierje alatt utólag jól megfigyelhettük. Itt sem történt ez másképp. Viszont így éppen annyira zavarodott össze egy pillanatra, hogy nem vette észre időben a pofont követő jobb-bal kombinációt, ami meg is fogta őt.

Ezek után Diaz már Robbie Lawler fejében volt. Az öccse, Nate járt el hasonlóképpen Michael Johnson ellenében - minden alkalommal, miután megütötte őt, még ki is csúfolta. Ugye, így is lehet? McGregor a mérkőzések előtt (is) igyekszik mentális előnyre szert tenni, ami általában sikerül is neki az idegesítő szövegelésével. A két Diaz viszont magán a meccsen teszi ezt, aminek még maga McGregor is áldozatul esett.

Lawler ezt követően agyon akarta vágni mindenképpen Nick Diazt. Minden támadását előkészítés nélkül, és tiszta erőből indította, amit Diaz kiválóan olvasott, és egy nagyszerű jobbhoroggal ki is ütötte ellenfelét.

És ez nagyszerű dolog egy MMA mérkőzésen; nemcsak, hogy megüthetjük a jól védekező ellenfelünket, még mentális előnyre is szert tehetünk egyúttal. A dolog látványossága szintén nem elhanyagolható körülmény, a várható PPV számok tekintetében. Mennyivel látványosabb megoldás ez az ellenfelünk taktikájával kapcsolatos frusztrációink levezetésére és annak megugrasztására, mint például Anderson Silva ütőtávon kívüli, leengedett kezes bohóckodása, amit például Demian Maia ellen művelt! Persze a pontozóbírókra és a laikus nézőkre így is lehet hatást gyakorolni, mutatni kívánván, hogy a leengedett kezes harcos mennyire "dominálja" a küzdelmet.

Nick Diaz itt Carlos Condit ellen

Ha jól megnézzük a két Diaz testvér mérkőzéseit, akkor egy alapvető különbség rögtön szembeötlik a rengeteg nyilvánvaló hasonlóság mellett. Mig Nick Diaz imádja a belharcot, a verekedést, és rengeteget dolgozik testre, folyamatosan szinteket váltva, addig Nate inkább kívülről bokszol, a jobb-balja mellett sokat használva a jobbhorgát is. És amíg Nick a Stockton Slap-et inkább támadásra provokációként erőlteti, addig Nate a hosszú jobbhorgát helyettesíti vele, kibillentve így az ellenfelét mind a saját ritmusából, mind a testi és lelki egyensúlyából.

Ráadásul a sok céltalanul eldobott elsőkezes horog nagyon fárasztó tud lenni - láthattuk elégszer Mark Hunt példáján - míg egy pofon jóval lazább és könnyebb ütés.

Maga a tenyeres ütés természetesen nem a Diaz-fiúk találmánya. Az amatőr ökölvívásban régóta tiltják, de a profi bokszban rengeteg olyan bunyós van az élvonalban, aki hatásosan üti a tenyerest. Barrera, Morales vagy De La Hoya rengeteg tenyerest ütött a pályája során, de a leghíresebb Muhammad Ali volt, aki gyakorlatilag minden első kezes horgát pofonszerűen ütötte meg. Ha nem hangsúlyos az ilyen találat, akkor még csak elmegy, de kiskesztyűben így találva - gyakorlatilag az ujjpercekkel - nagyon könnyű így komolyan megsérülni. 2002-ben nagykesztyűben Bob Sapp Ernesto Hoost fején törte így el az ujjait, kiesve így a versenyből, és juttatva ezzel Hoostot a negyedik világbajnoki címéhez.

A kiskesztyűket megelőző időkben, az MMA hőskorában Igor Vovchanchyn számított a leggyilkosabb ütőnek, súlycsoportoktól függetlenül. Ő is gyakran használta a horogütések helyett a pofont, hogy előkészítse a jobbkeze útját.

...bár ettől függetlenül rengetegszer eltörte mindkét kézfejét, ami végül is visszavonulásra kényszerítette.

És ha már pofonok és tenyeres ütések, akkor nem maradhat ki a felsorolásból Bas Rutten. A korai Pancrase szervezet háromszoros bajnokaként, gyakorlatilag az egyedüli állóharcosként az alapvetően submission-re épített szabályrendszerben az ott engedélyezett tenyeres ütésekkel sorra aratta a győzelmeket, olyan nagyságoktól kapva csak ki, mint Ken és Frank Shamrock (ez utóbbi vereségét utólag többször is megbosszulva).



Érdemes különbséget tenni a tenyeres ütések és a pofonok között. A pofon – ha úgy tetszik, Stockton Slap - helyesen végrehajtva egy könnyed technika (á la Vovchanchyn és Nate Diaz), ami helyettesítheti állóharcban a horogütést, míg a tenyérütések némely esetben rombolóbbak lehetnek, mint a zárt ököllel végrehajtott támadások. Shinya Aoki és Chael Sonnen - mindketten kiváló földharcosok, de annál szerényebb ütők - kiválóan alkalmazzák a nyitott kezes technikákat. Sonnen híres tenyeresei Anderson Silva dobhártyái ellen.

És akkor még ott vannak a Kamu jitsu stílusok tenyértechnikái is, ha valaki esetleg hiányolná az igazán halálos technikákat. És kinek van szüksége egy Ido Portal-ra (dork with the ponytail), ha van helyette bambuszerdő, ahol lehet "touch-butt" technikákat gyakorolni?



Így készül a halálos tenyérütés, kérem szépen.

Szóval röviden ennyi lenne a Stockton Slap története. Mellette kellőképpen körbejártuk a UFC 202 több szegmensét is. Már csak egy dolog van hátra, maga a UFC 202. Itt lehetne már a vasárnap hajnal...

A Fightland, ZombieProphet és a Bloody Elbow anyagait felhasználta

szerző: Free Bronson


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá