A felkészülést "Suga" minden eddiginél komolyabban vette. Már sokkal korábban bejelentette, hogy kitörli az összes közösségi médiás appot a telefonjáról, és helyette a csapata fogja kezelni a fiókjait – mindezt azért, hogy teljes mértékben az edzésre és a regenerációra, fejlődésre tudjon koncentrálni.
A drasztikus lépéshez tartotta is magát Sean, és ezt még kiegészítette azzal is, hogy legendákkal edzett együtt. Az egykori középsúlyú bajnok Israel Adesanya volt az egyik edzőpartnere, viszonylag sokáig, pár napja pedig kiderült, hogy Demetrious Johnson, minden idők egyik legjobbja is segítette O'Malley felkészülését.
Ezekkel szemben elég nagy a kontraszt Merabnál. A bajnok ugyanis bevallotta egy friss interjúban, hogy nem igazán motivált a mérkőzés előtt, mégpedig azért, mert Seant ugye már legyőzte, méghozzá elég simán.
„Nehéz úgy motiváltnak lenni, hogy ugyanaz a srác lesz az ellenfelem. De tudom, hogy most veszélyesebb lesz, mint korábban. Az első bunyónkon ott voltam a szeren. Tudtam, hogy hatástalanítani fogom a játékát, és ezt meg is tettem, mert tudtam, hogy mi a terve, és hogy azt hogyan kell kontrázni. Most viszont nem tudom, hogy milyen tervvel jön ki ellenem” – mondta Merab a UFC YouTube-csatornáján.
Szólj hozzá