A lifeguardok beúsztak hozzájuk, és amikor elérték őket, Gaspard azt mondta nekik,
"A fiamat mentsétek!"
És így is tettek. Miután fiát sikeresen kimentették, visszaúsztak hozzá, de sajnos már nem találták ott. Egy lifeguard szerint a hullámok olyan nagyok és erősek voltak, hogy olyan volt, mintha egy mosógépben úszott volna. A sztár élettelen testére három nap után leltek rá,
Rico Verhoeven fájdalmas sorokkal búcsúzott barátjától és edzőpartnerétől, megígérve, hogy gondját viseli a családjának:
Shad simán leszerződhetett volna a UFC-vel is, ötéves korában kezdett el bokszolni, három évvel később már judózott, kick-boxolt, Jeet Kune Do-zott és thai bokszolt. Amatőrként sok tornát megnyert, agresszív bunyós volt, ezért megkapta a "Szörny" becenevet.
Tizenhat évesen már pénzért harcolt, bokszban, kick-boxban és MMA-ban is, ráadásul felnőttek ellen! Mérlege "No Holds Barred" bunyósként (35–7), amatőr bokszolóként pedig (57–26). Végül a pankrációba szeretett bele, és a WWE-ben is sokszor szerepelt.
Mike Tyson, Britney Spears testőre is volt, gimnáziumi évei alatt birkózott is.
Szörnyű tragédia. Részvétünk.
Szólj hozzá