Tragédia: meghalt egy bokszoló – egy testütés után

Tragédia: meghalt egy bokszoló – egy testütés után


Az utóbbi időkben sajnos több olyan esetről is be kellett számolnunk, hogy meghalt egy bokszoló. Általában a fejre mért ütések miatti agykárosodás okozza a tragédiát, most azonban úgy tűnik, egy testütés okozta Dwight Ritchie vesztét.

A 27 éves bokszoló egy sparring közben kapta be a halálos testütést Melbourne-ben. El sem tudom képzelni, milyen szörnyű érzés lehet most sparring partnerének, Michael Zerafa-nak (27-3), aki végignézte, ahogy Ritchie összeesik, és ott hal meg. A mentősök sem tudták újraéleszteni Ritchie-t (19-2).

Ritchie épp Zerafa-t készítette fel decemberi mérkőzésére Jeff Horn ellen (igen, Horn volt az, aki elgyőzte Manny Pacquiao-t elég ellentmondásosan). Horn és Zerafa augusztus végén már bunyózott egymással, akkor Zerafa nyert TKO-val.

“Szavakkal nem lehet leírni, hogyan érzem magam most." – írta Zerafa. “Dwight az egyik legszerényebb ember volt, akivel valaha találkoztam. Kiskorunk óta ismertük egymást. Az utóbbi 10 évben mindig segítettük egymást a ringen kívül és belül."

 

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá