Tóth Csaba nem pihen, Kucera legyőzése után már az ob-ra koncentrál

Tóth Csaba nem pihen, Kucera legyőzése után már az ob-ra koncentrál


A három nagy világszervezet valamelyikének övére tör hosszú távon Tóth Csaba. A Superfight Series Hungary jubileumi gálájának főmérkőzését remek teljesítménnyel behúzó muaythai-os nem sok időt kapott az ünneplésre, hiszen október végén már az amatőr magyar bajnoki címért száll harcba, ezt követően pedig szeretne mihamarabb Thaiföldre utazni, hogy a sportág őshazájában mélyítse tovább tudását.  

Jobban nem is indulhatott volna az október Tóth Csaba számára. A 27 éves muaythai-os magabiztos győzelmet aratott a Superfight Series Hungary székesfehérvári, Köfém Sportcsarnokban rendezett gáláján szlovák kihívója, Milan Kucera ellen. Már az első menetben úgy tűnt, a 81 kilogrammos ütközet villámgyorsan véget is érhet...
„Már az elején sikerült megfognom két testütéssel, utána viszont nem is tudom, mi történt. Kicsit talán meg is ijedtem amiatt, mit szólna a közönség, ha egy ennyire sokat emlegetett meccs máris véget érne ­– mondta elmosolyodva a Prémium Médiának. – Egy picit jobban meg kellett volna dolgoznom, de az a helyzet, hogy az első pillanatok után kifejezetten jól védte a testét. Kitartó ellenfél volt, annyi biztos, de nincs bennem hiányérzet amiatt, mert végül végig ment a meccs. Mindig úgy készülünk fizikailag és a taktikával is, hogy legyen elég szufla az utolsó menetben is, aztán ha sikerül egy-egy mérkőzést előbb befejezni, az csak öröm.”

A siker után azonban nem sokáig ünnepelhetett. Jó, ha egy nap pihenője jutott, a gálát követő héten már vissza is tért az edzések sűrűjébe, hiszen október végén újabb komoly erőpróba, az amatőr magyar bajnokság vár rá. Utóbbi versenyen pedig szeretné visszaszerezni a címét, a korábbi arany után tavaly ugyanis kikapott a döntőben.


„Edzés, edzés, edzés. Szombaton egy kis pihenő. Megy tovább a nagyüzem. Szerencsére olyan a munkám, hogy belefér a sok felkészülés. Egészséges életmóddal, étrendkiegészítőkről adok tanácsokat, illetve sportrendezvények biztosításán szoktam még dolgozni. Igyekszem úgy élni az életemet, hogy a munkáim és a sport kiegészítsék egymást. Ez a mérkőzések előtti felkészülési időszakban kifejezetten jól jön.”

S hogy mit jelent számára a muaythai?

„Igazából ez az életem. Majdnem minden napom ezzel telik. Edzések, igyekszem követni a tradíciókat, amikor csak lehet meccseket nézek, akár a Youtube-on is. Ezt az egészet fateromnak köszönhetem, ő volt az, aki a küzdősportok felé terelt. Elég sok mindent kipróbáltunk együtt az ökölvívástól kezdve az aikidón keresztül a taekwondóig és végül a itt kötöttem ki a muaythai mellett egy kis K-3-as kitérővel. Utóbbit úgy kell elképzelni, mint a ketrecharcot, csak tízunciás kesztyűkkel. Tizenhét éves voltam, amikor azt éreztem, a muaythai számomra az a sportág, ami megér minden áldozatot. Ekkor indult idehaza a Harcosok klubja, mondhatni azokon az eseményeken és közös edzéseken nőttem föl.”
„Szeretnék Thaiföldre és több másik ázsiai országba is elutazni edzőtáborozni. Emellett néhány mérkőzés is a tervek közt van, bár ezek inkább a jövő év elejére lesznek érdekesek. Igyekszem megragadni minden lehetőséget és ha akad egy-egy olyan meghívás, amely megmozgatja a fantáziámat, akkor már csak a tapasztalt miatt is elutazni” – tette hozzá a közeljövővel kapcsolatban.

Mindeközben hosszabb távú célokban sincs hiány.
„Huszonhét évesen azért van bennem jó néhány év még. Ha az a kérdés, hogy mi a legfőbb célom, arra egyértelmű a válasz: profi muaythai-világbajnok akarok lenni, hogy ez a WMC-nél, a WBC-nél vagy az ISKA-nál jön össze, majdnemhogy mindegy. Ezt a három szervezetet tartom jelenleg a legnagyobb presztízzsel bírónak a sportágon belül.”

Forrás: Prémium  Média & Sport Management Zrt.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá