Miután "Blessed" nyílt sisakos párbajra hívta ki, majd eközben az utolsó pillanatban kiütötte Justin Gaethje-t a UFC 300 BMF bajnoki címmérkőzésén, többen minden idők legjobb KO-jának titulálták a kiütést.
Ilia Topuria más véleményen van, és örült, hogy Holloway kihívta őt.
“Nagyon örülök, hogy láttam Maxet nyerni, mert így egyszerre két bajnoki övem lesz egy helyett" – utalt ezzel arra a grúz-spanyol pehelysúlyú bajnok, hogy a címét is meg fogja védeni, és a BMF övet is megszerzi. "Lássuk meg. Remélhetőleg nincs semmi sérülése és mielőbb bunyózhatunk. A győzelme jó volt, de semmi extra, hogy őszinte legyek. Mindketten csak úgy dobálták az ütéseket ész nélkül. Zéró védekezés, zéró taktika, fedezék lent. Ilyesmi velem nem történhet meg, mert én használni szoktam az eszemet az Octagonban."
Holloway és Topuria közös ellenfele Alexander Volkanovski volt, aki Maxet többször is legyőzte, Iliától viszont kiütéses vereséget szenvedett, és ezt az érvet ügyesen fel is hozta maga mellett.
"Max sokat dumált, higgye csak azt, hogy ő a legjobb. De az eredmények magukért beszélnek. Én 9 perc alatt megtettem azt Volkanovskival, amit ő 90 perc alatt képtelen volt. Szóval dumáljon csak, élvezze ki a győzelmét, de a háború közeleg, és fel kell készülnie arra, ami hamarosan jön."
A veretlen bajnok úgy gondolja, könnyedén legyőzi Maxet, aki szerinte csak egy átlagos fighter.
“Max easy fight, mint általában mindig. Tudom, hogy ez a kijelentés sokaknál ki fogja verni a biztosítékot, de én akkor is így gondolom. Max semmi extrát nem nyújt. Tök egyszerű bunyós. Nem tudja, mit tegyen, ha nyomás alatt van, nem tud hátrafele menni. Mindenki jó, amíg van ideje gondolkodni. Előre menetelni könnyű. De amikor egy olyannal küzdesz, aki gondolkodik, visszaüt, támad, zár bizonyos szögeket, nagy bombákat üt, pontos, és még birkózni is tud, ráadásul megtörhetetlen a lelki ereje, akkor a dolgok komplikálttá válnak."
Hát ezt inkább nem is kommentáljuk – inkább tegyétek ezt meg ti helyettünk.
Szólj hozzá