Tony Ferguson nem akarja a szembenyúlásra fogni a vereségét, de szerinte Green direkt csinálta, mert tudta, ki fog kapni
MMA

Tony Ferguson nem akarja a szembenyúlásra fogni a vereségét, de szerinte Green direkt csinálta, mert tudta, ki fog kapni


Tony Ferguson meglepően jól kezdett Bobby Green ellen a UFC 291-en.

El Cucuy az első menetben még leütötte Greent, a rajongói szemében felcsillant a fény, hogy talán most ki tud kercmeregni az ötmérkőzéses vereségszériájából. A menetelését sajnos szó szerint megállította egy szembenyúlás Bobbytól, ami elég mély és súlyos volt – ez a lassításból ki is derült.



 




A bejegyzés megtekintése az Instagramon





 

@TonyFergusonxt (@tonyfergusonxt) által megosztott bejegyzés






Ez után a szabálytalanság után megváltozott a mérkőzés menete, szinte folyamatosan "King" volt a nyeregben és simán meg is verte a bunyólegendát, az utolsó másodpercekben pedig finiselte is, ami azért volt megdöbbentő, mert Fergusont még Charles Oliveira sem tudta szubolni.

Tony nem adhatott interjút a bunyó után, azonban a közösségi médiában kiadott egy nyilatkozatot, melyben hangsúlyozza, nem akarja a szembenyúlásra fogni azt, hogy kikapott, de mégis megemlíti, hogy a dolog súlyosabb volt, mint hittük:
„Beséltáltam a Delta Centerbe, hogy megmutassam a világnak, hogy újra sínen vagyok. A felkészülésem nagyon jól sikerült, ez volt életem legjobb edzőtábora. Amint a bunyó elkezdődött, rögtön elkaptam a flow-t, magabiztos voltam. Bobby tudta, milyen irányba megy a bunyó, és úgy hiszem, azt is tudta, mit csinál, amikor belenyúlt a szemembe. Nem ez volt az első, hogy direkt ilyet csinál. A dolog jelentősen akadályozta a látásomat, homályosan láttam azzal a szemmel. Ennek ellenére eszembe sem jutott, hogy feladjam a mérkőzést – pedig az orvos erre kért meg. A karrierem során soha nem voltam feladós típus, és ez most sincs másképp."

Sokak szerint most aztán már tényleg vissza kéne vonulnia Fergusonnak, és ő erről is írt a hosszú posztban:
„Nem szeretném a szembenyúlásra fogni, hogy kikaptam, de tudom, hogy több van még bennem. Beszélni fogok Danával és Hunterrel, meg az egész csapatommal, hogy mi következzen ez után. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak és a rajongóimnak is, a támogatásotok mindennél többet jelent nekem, és ti adtok erőt ahhoz, hogy menjek tovább. Holnap megyek szemészhez."

Tony ma az Instagram-sztorijában mondta, hogy a sérült szemével nem tud se balra, se felfelé nézni.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá