A 39 éves El Cucuy hét, azaz 7 mérkőzéses vereségszériában van jelenleg, ami valami borzalmas. A UFC egykori átmeneti könyűsúlyú bajnoka legutóbb Paddy Pimblettől is kikapott, bár hál istennek „csak" pontozással, hiszen az említett hét mérkőzés alatt Nate Diaz, Bobby Green szubolta, Justin Gaethje, Michael Chandler pedig kiütötte a bunyólegendát.
Ferguson az Instagramon most árulta el, hogy bő egy hónappal a Paddy Pimblett elleni mérkőzése előtt oldalszalag (MCL) szakadást szenvedett edzésen, amiről nem szólt senkinek, és így állt ki a brit ellen.
„Hálaadás előtt két héttel edzés közben elszakadt az oldalszalagom. Senkinek sem szóltam róla. Olyan keményen edzettem, mint senki más, nagyon durván fájt. Három héttel a bunyó előtt elmondtam egy-két csapattagnak, hogy mizu, de nem változott semmi" – mesélte Tony az Instagramon.
Fergusonnak nemrég volt egy könyökműtéte, ami jól sikerült, de mint a posztjából kiderült, a könyökével együtt a tropa térdével is kés alá feküdt. A műtét után lefilmezte magát a kórházi ágyából, megmutatta a műtét után a friss sebeket a térdén, amivel kvázi megerősítette, hogy nem a levegőbe beszélt hogy kifogásokat keressen a vereségért:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Tony Ferguson: két tropa testrész megjavítva
A UFC fighterének tehát két kulcsfontosságú testrészét is meggyógyították az orvosok, és Tonynak esze ágában sincs visszavonulni még mindig. Az írása másik felében megemlíti, hogy azért akart két legyet ütni egy csapásra, hogy „továbbra is azt csinálhassa, amihez a legjobban ért", és bár most jön a rehab.
Nagyon jó lenne, ha Tony egy győzelemmel vethetne véget ennek a rémálomnak, és mivel a UFC nem rúgta még ki, lehet, hogy kap még a promóciótól egy utolsó utáni utáni lehetőséget a szépítésre. De sokak szerint inkább vissza kellene már vonulnia, karrierje ugyanis legendás, mindenképp be fog kerülni a Dicsőségcsarnokba.
Szólj hozzá