„A Dustin Poirier elleni meccs után fájt a kezem, egy csomó mindenem fájt” – mondta Makhachev egy orosz YouTube interjúban. Egy kis időre lesz szükségünk. Gyógyulok, de elég lassan. A kezem még mindig zavar. Voltam MRI-n, és az kimutatta, hogy részleges ínszakadásom van benne. Lehet, hogy meggyógyul magától, de az is lehet, hogy műteni kell. Kérdéses, hogy a UFC 308-on rajthoz tudok-e állni. Most épp a rehabot nyomom. Majd meglátjuk, mi lesz a kezemmel."
Egyébként Islam elsőszámú kihívója, Arman Tsarkuyan sem lesz bevetésre kész a UFC 308-on, hiszen őt eltiltották 9 hónapra, ami 2025. január 12-én jár le.
A bajnok hozzátette, hogy szeretne még idén egyszer bunyózni, és ez is a terv. De úgy, hogy 100%-os formában van. Egyébként nyílt titok, hogy szinte egyik fighter sem szokott úgy ketrecbe lépni, hogy ne lenne valamilyen apróbb sérülése, de nyilván egy részleges ínszakadás azért annyira nem vicces.
Makhachev sokszor megkapja azt a kritikát, hogy keveset bunyózik, pedig azért nem annyira, 2021-ben három meccse is volt, azóta pedig kettő egy évben. Hogy egy klasszikus idézzünk, ez nem jó, de nem is tragikus.
Szólj hozzá