A két meccses nyerőszériában (Chael Sonnent, majd Chuck Liddell-t győzte le) lévő bunyós a Combate Americas nevű promóciónál vállalta be ezt a haknit, amelynek CEO-ja, Campbell McLaren büszkén jelentette be a mérkőzést.
Az, hogy Alberto Del Rio pankrátor volt korábban, nem jelenti azt, hogy superfightról van szó, mert a mexikói korábban MMA-zott is serényen, méghozzá nem is akármilyen sikerrel. Brock Lesnar után talán az ő mérlege a legjobb MMA-ban a sportot kipróbáló pankrátorok közül. Egy igazi kivégzőgép az emberünk, 9 győzelméből 7 submission és egy kopogtatás, emellett 5 veresége van.

Bunyózott már Mirko "Cro Cop" Filipovic-csal (fejrúgással nyert ellene a horvát zsaru), de rajta kívül olyan nagyon nagy névvel nem került össze.
Na majd most. Alberto egyébként régi motoros, 42 éves, és 2010-ben fejezte be pályafutását. 196 centi magas, ezzel a 188 centis Tito fölé tornyosul, ráadásul a súlya is nagyobb volt fénykorában egy tízessel. Kicsit utánajártam, és kiderült a Wikipédiáról, hogy Alberto a Combate Americas elnöke volt 2016-ban, de valójában nem volt hatalma, csak vele népszerűsítették a céget.
Kár, pedig vicces lett volna, ha a saját főnökével bunyózik Ortiz.
Alberto a következőket mondta egy korábbi interjúban:
“Nagy rajongója vagyok a Rocky-filmeknek. Emlékszem, amikor Rock mondja Paulienak a Rocky Balboa-ban, hogy ‘Ki kell engednem a szörnyet a pincéből. Ugyanígy érzek most én is. Úgy érzem, van bennem még valami."
Hidegrázós, bekönnyezős jelenet, nézzük csak meg megint:
"Úgy éreztem, ki kell engednem valamit magamból, visszatértem az edzőterembe, rúgtam, ütöttem, és rájöttem, hogy megint képes vagyok bunyózni. " – folytatta az egykori pankrátor. "Persze ésszel csinálom. 12-13 éve vonultam vissza, szóval óvatosan edzettem. Először visszaszereztem a kondimat, és csak aztán sparringoltam, részt vettem edzőtáborban. Egyik jó barátom, Gilbert Melendez is segít felkészülni."
A meccset valamikor ősszel, 95 kilós köztes súlyban rendezik.
Szólj hozzá