Tippelde: UFC 248
MMA

Tippelde: UFC 248


Március első teljes hétvégéjére az UFC elhozott nekünk egy számozott gálát, ahol mindjárt egyből két bajnoki cím és terítékre kerül. Először a női szalmasúlyú övért verekszenek meg, majd a férfiak középsúlyú bajnoki címéért mennek ölre a küzdő felek. És kapunk még egy csomó szórakoztató küzdelmet felvezetésként is. Lássuk is őket közelebbről!

Israel Adesanya vs. Yoel Romero

12 évvel a bajnok a fiatalabb, emellett lényegesen hosszabb ütőtávval is bír. Romero váltott alapállású, de Adesanyanak sem okoz gondot, ha váltani kell a küzdőállások között. Adesanya visz be több ütést és kap kevesebb találatot. Romero erőlteti jobban a leviteleket, még ha annyira nem is, ahogy birkózó múltja sejtetné, ugyanakkor Adesanya kimagaslóan jól védekezik, a leviteli kísérletek ellen.

A fiatalabb kor, nagyobb ütőtáv, élesebb állóharc, jó levitel védelem, veretlenség mind azt súgják, hogy címvédésre készüljünk, Adesanya.

Weili Zhang vs. Joanna Jedrzejczyk

Zhang váltott alapállású. Mindkét hölgy kivételesen sok ütést helyez el az ellenfeleken, igen hasonló arányban pontosak. Az egyetlen érdemi különbség, a Zhang által kapott kevesebb találat. A bunyót, nagyobb eséllyel a bajnok helyezi a földre, bár mindketten igen nehezen vihetők le.

Zhang minden mutatója, ha egy hajszállal is, de felülmúlja Jedrzejczykét, emellett nagyobb eséllyel fejezi be meccseit idő előtt. És profi debütjét leszámítva nem veszített mérkőzést, ami szerintünk elég is lesz a címvédéshez.

Beneil Dariush vs. Drakkar Klose

Fizikai kvalitásaikban nincs lényeges különbség a bunyósok között. Dariush fordított alapállású. Állóharcban hasonló számokat produkálnak, de Dariush védekezik jobban. Levitelek terén szintén kiegyensúlyozott a kép, de itt is Dariush védekezése az erősebb és ő az, aki jobban rajta van a kopogtatáson.

A jobb védekezés, több idő előtti győzelem és Klose nem túl acélos ütőereje okán, Dariusht látjuk esélyesebbnek.

Neil Magny vs. Jingliang Li

Magny irdatlanul hosszabb karokkal bír, mint kínai ellenfele. Ugyanakkor 16 hónapja nem lépett az Octagonba. Li visz be több ütést, de többet is kap. A birkózást terén ugyanakkor Magny az aktívabb. Ha nem lett volna Magny közel másfél éves kihagyása neki adnánk a meccset, de 16 hónap az 16 hónap és Li elég komoly KO erővel bír, a földön sincs elveszve és jóval kevesebbszer fejezték be, mint Magny-t.

Alex Oliveira vs. Max Griffin

Mindkét bunyósra rendesen ráférne egy győzelem. Oliveira 3 mecccset bukott zsinórban, Griffin pedig már ideje nem tudott kétszer egymás után nyerni. Griffin sikeresebb a találatok terén, de jóval többször is ütik meg. Oliveira csinál több levitelt, amit hasonló arányban védenek a bunyósok. Feladásra kényszerítéssel közel azonos alkalommal próbálkoznak. Oliveira jobb ütőereje és földharca szerintünk meghozzák számára a győzelmet.

Az est további győzteseinek névsora: O’Malley, Madsen, Viera, Meerschaert, Viana, Chikadze, Batgerel.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá