Tippelde UFC 246
Conor McGregor vs. Donald Cerrone
McGregor fordított alapállású és 5 évvel fiatalabb Cerronenál. Utóbbi hiába oltotta az írt, hogy az, kicsi volna könnyűsúlyba, sem magasságával sem ütőtávjával nem körözi le ellenfelét érdemben.
McGregor 2018 október óta nem lépett az Octagonba, míg ezen idő alatt Cerrone 5 meccset is vívott. McGregor visz be több találatot, nüansznyival pontosabb és jobban is védekezik. Földre vitelből Cerrone csinál valamicskével többet, de ezen kísérletek ellen egyformán jól védekeznek. A földharca Cerronenak jóval élesebb.
Véletlenül sem néznénk túl Cerronen, akié a legtöbb UFC győzelem, idő előtti győzelem és egy tonna egyéb elismerés. Ugyanakkor az a fajta hozzáállás, hogy tényleg bárkivel, bárhol, bármikor leáll bunyózni talán túl sokba került. Legutóbbi 2 meccsét idő előtt vesztette el, és ugyan volt már három meccses vereség sorozata, de McGregor sem véletlenül volt 2 súlycsoport egy idejű bajnoka. Fiatalabb is, még nem ütötték ki, fordított alapállású, jobban üt és védekezik. Véleményünk szerint ezen faktorok a kelta tigris győzelme mellett szólnak.
Holly Holm vs. Raquel Pennington
Visszavágó! A két amazon 2015. február 28-n már kesztyűt akasztott, akkor megosztott pontozással Holm győzött. Pennington 7 évvel fiatalabb, fordított alapállású ellenfelénél.
Pennington visz be több ütést, pontosabb és jobban is védekezik. A leviteleket nem erőltetik.
A fiatalabb kor, jobb állóharc mutatók és az, hogy a Tiszteles Lányát legutóbb kiütötték minket arra késztet, hogy változtassunk a visszavágókról alkotott véleményükön és Penningtonnak szavazzunk nagyobb bizalmat.
Aleksei Oleinik vs. Maurice Greene
Egy újabb sok kilóméteres kontra lendületbe jövő mérkőzés van terítéken. Greene a nehezebb bunyós és 9 évvel fiatalabb is Oleiniknél. Mindketten KO vereség után vannak. Greene visz be több ütést, de Oleinik pontosabb, ugyanakkor nem védekezik olyan jól. A leviteleket az orosz erőlteti jobban, ahogy a földharc is az ő asztala.
Merészek leszünk és a jobb földharc nagyobb pontosság miatt Oleinik mellett állunk ki. Greenek nincs akkora KO ereje és a földön Oleinik sokkal képzettebb ráadásul több ideje volt kifeküdni az előző kiütéses vereséget.
Claudia Gadelha vs. Alexa Grasso
Grassoé a nagyobb ütőtáv és 5 évvel fiatalabb is Gadelhánál. Grasso visz be több ütést és kap kevesebbet. A levitelek terén fordított a szitu. Gadelha igen sok levitelt csinál. Grasso álló harca jobban mutat, de korábban meggyűlt a baja, azon ellenfelekkel, akik jók a földön. Gadelhának nem kell amiatt aggódnia, hogy kiütik és így érvényesítheti a leviteleit és földharcát, így mi az ő győzelmét látjuk esélyesebbnek.
Anthony Pettis vs. Diego Ferreira
A korábbi bajnok Pettis visszatér eredeti súlycsoportjába. Ferreira találja el többször az ellenfeleket és kerüli el jobban a felé irányuló támadásokat, de Pettis pontosabb. Földre vitellel és feladásra kényszerítéssel közel azonos számban próbálkoznak, de Ferreira ezek ellen is jobban védekezik.
Pettis igen hullámzó teljesítményt mutat az elmúlt időszakban. Ferreira éppen ellenkezőleg, 2015 áprilisa óta nem kapott ki. A több ütés és kevesebb kapott találat is mellette szólnak, ahogy az is, hogy kevesebbszer fejezték be idő előtt.
Az est további esélyeseinek névsora: Barber, Yusuff, Askarov, Haqparast, Camur, Osbourne, Mazo.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá