Tippelde: UFC 244
Jorge Masvidal vs. Nate Diaz
Diaz fordított alapállású és minimálisan az ütőtávja is nagyobb, mint Masvidalnak. Diaz egy hajszállal több ütést visz be, de ennyivel többet is kap. Masvidal a védekezés terén bír előnnyel. Földre vitellel hasonló gyakorisággal próbálkoznak, míg Diaz kopogtat sűrűbben, Masvidal védekezik jobban a levitelek ellen.
A számok alapján Masvidal inkább a védekezésben, Diaz a támadásban erősebb. Ugyanakkor Masvidal váltósúlyú csörtéi alkalmával a legtöbb ellenfelét kiütötte, ami nem mondható el Diazról. Kevesebb ütést is kapott, így bár a szívünk Diaz felé húz, de az eszünk azt mondja, hogy a BMF öv a keleti parton talál otthont, Masvidal.
Kelvin Gastelum vs. Darren Till
Till középsúlyú bemutatkozására kerül sor, miután utóbbi két váltósúlyú meccsén idő előtt kapott ki, legutóbb pont Masvidal ütötte ki.
Mindkét bunyós fordított alapállású és Till karjai hosszabbak. Gastelum visz be több ütést. Pontosságuk, a kapott találatok és a védekezés szinte egyforma a két úriember esetében. Ahogy az is, hogy mindketten mellőzik a leviteleket, de Till védekezik ezek ellen jobban.
Gastelum még nem volt kiütve, több ütést visz be és Adesanya ellen megmutatta, hogy egy kiváló állóbunyós ellen is megállja a helyét, így mi neki szavazunk bizalmat.
Stephen Thompson vs. Vicente Luque
Thompson az utolsó ember, akinek sikerült legyőzni Masvidalt, még 2017-ben, pontozással. Thompson és Luque magassága, ütőtávja szinte centire megegyezik, de Luque 8 évvel fiatalabb Wonderboynál. A brazil talál többször és jóval pontosabb is, de Thompson valamivel kevesebb találat éri.
Egyik fél sem vacakol sokat a leviteli kísérletekkel, bár Luque igen jó arányban kopogtat, viszont Thompson elég nehéz a földre vinni.
A fiatalabb kor, nagyobb KO erő a tény, hogy Thompson kiütéses vereség után tér vissza és az, hogy Luque még nem volt kiütve mind-mind azt súgják, hogy ő fogja behúzni a meccset.
Derrick Lewis vs. Blagoy Ivanov
Lewis a nehezebb és a nagyobb ütőtáv felett rendelkező bunyós, Ivanov ugyanakkor fordított alapállású. Ivanov üt többször, de Lewis pontosabb és kevesebb ütéssel kínálják meg. Földharca egyik féltől sem kell túlzottan számítani, bár Baga még nem volt földre víve az UFC-ben.
Érdekesség, hogy mindkét bunyós utolsó vereségé Junior dos Santostól szenvedte el. A fizikai előnyök és a nagyobb KO erő nálunk Lewis felé billentik a mérleg nyelvét.
Kevin Lee vs. Gregor Gillespie
Lee visszarándul váltósúlyú kitérője után könnyűsúlyba és komoly erőpróbának veti alá magát. Lee 6 évvel fiatalabb Gillespienél és jóval nagyobb az ütőtávja is. A két bunyós közel azonos számú találattal kínálja meg az ellenfeleket, de Gillespi jóval pontosabb és messze kevesebb ütés csattan rajta.
Mindketten szépszámú levitelt csinálnak, de Gillespie majdnem kétszer annyit, mint Lee, aki egészen jól védekezik ha le akarják vinni. Körülbelül azonos arányban próbálnak kopogtatni a bunyósok.
Mint látjuk két nagyon hasonló statisztikával bíró versenyzőről van szó. Leenél vannak a fizikai előnyök, ugyanakkor Gillespie pontosabb, jobban védekezik és több levitelt csinál. Emellett veretlen és 6 UFC meccse során, csak egy ellenfele húzta a végső gongszóig. Mi, így Gillespie győzelmében hiszünk.
Az est további győzteseinek feltételes módú névsora a következő: Walker, Burgos, Shabhazyan, Rozenstruik, Chookagian, Good, Dawodou.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá