Thiago Santos térdműtéten esett át, mégsem mondta le a Jon Jones elleni bunyót
De nem ez a térde volt a problémás a mérkőzés előtt, hanem a jobb oldali. Ezt ugyanis műteni kellett, nem sokkal az után, hogy alá lett írva a Jon Jones elleni meccs szerződése. "Marreta" edzője szerint titokban tartották a dolgot, és nem akarták lemondani emiatt a bunyót, még úgy sem, hogy 45 nap kiesett így a felkészülésből.
Az edzői le akarták mondani a bunyót, de a brazil nem hagyta, hogy ezt megtegyék.
Az a bal térd a mérkőzés elején sérült le, és az edző szerint ha ez nem történik meg, akkor Jones biztosan kikap:
“Nagyon jó taktikával érkeztünk, ami működött is. Ha a térde nem sérül meg, akkor Jones kidőlt volna, efelől nincs kétségem. Jones azért tisztelte őt, mert érezte az ütéseinek erejét. Jon elég rossz állapotban jött ki a ketrecből, be volt dagadva a szája, a lába, ráadásul fújolták őt a beszéde alatt és az eredményhirdetéskor, minket meg éltetett a közönség. Ez nekem sokkal többet ért, mint az öv. Tudtuk, hogy pontozással nem győzhetünk." – mondta 'Tata' Duerte.
Az edző szerint tanítványa elérte a célját:
"Thiago elérte azt, amit akart: sokkolta a világot. Egy lábbal is kibírta az öt menetet az ellen, akit sokan minden idők legjobbjának, és egyenesen sérthetetlennek tekintenek. Képzeljétek el, mi lett volna, ha két lábbal tud bunyózni."
A visszavágóról pedig a következőket gondolja:
"Szinte kizártnak tartom az azonnali visszavágót. A UFC azt csinál, amit akar, és szerintem Thiagonak még egyszer bunyóznia kell majd, ahhoz hogy visszavágót kapjon.”
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá