The Rock vett egy házat a zimbabwei fighternek, aki 7 dollárral a bankszámláján nyert UFC-bunyót

The Rock vett egy házat a zimbabwei fighternek, aki 7 dollárral a bankszámláján nyert UFC-bunyót


Ez az MMA történelmének talán legszebb története.

Pár hónapja írtunk Themba „The Answer" Gorimbo-ról, aki összesen hét dollárnyi „vagyonnal" vágott neki a legutóbbi mérkőzésének a UFC-ben, és a gála helyszínére is csak azért tudott kijutni, mert mások – például Colby Covington – támogatták. Mivel nem volt hova mennie, az edzőteremben aludt, és volt, hogy Colby vitt neki ebédet.

Themba ilyen zorall körülmények mellett is meg tudta nyerni a mérkőzést, Takashi Satót pontozta ki, úgy, hogy a debütálását elveszítette a UFC-ben. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a győzelem – és a vele járó több pénz – úgy kellett neki, mint egy falat kenyér, de ez még mindig nem húzta ki a csávából.



A meccs után eladta a neten a UFC-s kesztyűjét és nadrágját, hogy több pénzhez jusson, a két cucc 7000 dollárért kelt el. Hogy mit tett a pénzzel, az valami mesébe illő.

Ahelyett, hogy félrerakta volna vagy elköltötte volna magára, visszautazott Zimbabwéba, a faluba, ahol korábban élt, és épített egy kézi szivattyút, hogy az ott élő emberek tiszta vízhez juthassanak.

Hihetetlen történetére egy világsztár figyelt fel, méghozzá Dwayne „The Rock" Jonhson, aki évtizedekkel ezelőtt, 1997-ben szintén ugyanolyan szorult helyzetben volt, mint Gorimbo, neki is pontosan hét dollár volt a vagyona (és mindannyian tudjuk, hova jutott onnan).

A világsztár a múlt héten látogatta meg a zimbabweit, és már ezzel óriási örömöt okozott neki. Themba csak később tudta meg, hogy The Rock nem csak simán azért jött, hogy meglátogassa és megveregesse a vállát a hihetetlen önzetlenségéért, hanem azért, hogy átadja neki annak a háznak a kulcsát, amit Miamiban vásárolt neki.



Dwayne a Twitteren osztotta meg Gorimbónak szánt üzenetét:
„Számlák befizetve, villany van, érezd magad jól az új otthonodban a családoddal együtt. Nagyon megtisztelő, hogy apró részese lehetek a te hét dolláros sztoridnak. Hét dollár. Én is voltam ilyen helyzetben."

Thembonak egyelőre nincs előre betervezett bunyója, de érzésünk szerint ez hamarosan megváltozik, ugyanis megígérte Johnsonnak, hogy bajnok lesz egy napon.

Azért az valahol szomorú, hogy van, aki eljut a UFC-ig, és ilyen súlyos anyagi gondokkal küszködik. Nem akarjuk ezt a szép sztorit elrontani, de a cég igazán mélyebben a zsebébe nyúlhatna azért, hogy a fightereinek – akik a bevételt hozzák – ne legyenek lakhatási problémáik.

Mindenesetre Gorimbo most búcsút mondhat az anyagi problémáknak – és az edzőtermi kanapénak is, ahol sokáig aludt.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá