T.J. Dillashaw-nak be van ígérve a címmeccs, ha visszatér
Most, hogy a USADA által kiszabott két éves felfüggesztés a feléhez ért, T.J. úgy tudja, a visszatérése azonnal címmérkőzés lesz, de ha mégsem, reméli, hogy top 5-ös kihívót kap majd ellenfélnek. Bár a reputációjának biztosan nem tett jót az eset, T.J. szerint valahol áldás is az ami vele történt, még ha szégyelli is magát érte. Közben ugyanis átesett két vállműtéten, amit nem tudott volna véghezvinni, ha tovább versenyzik, ezzel azonban elképzelhető, hogy meghosszabbította karrierjét.
Mindenesetre egészen átrajzolódott a harmatsúly, mióta kiesett a szórásból. Cejudo időközben elnyerte ezt az övet is, amit majd Jose Aldo ellen véd meg, ha minden jól megy. Aztán bekerültek a képbe még az olyan feltörekvő nevek, mint Petr Yan, Aljamain Sterling és Cory Sandhagen. T.J. Dillashaw legközelebb 2021. január 19-én léphet szorítóba.
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá