Tyron Woodley regnálása alatt már megszokhattuk, hogy a váltósúlyú címmérkőzések 25 percesek és nem épp a legizgalmasabbak. Úgy látszik Rafael dos Anjos és Colby Covington sem szerette volna megtörni ezt a hagyományt: bár meccsük rendkívül melós volt, a közönség számára nem volt a legfogyaszthatóbb.
Az első menet elején Covington rögtön kirobbant a sarkából és a ketrec oldalára passzírozta RDA-t, aki nem is tudott kibontakozni. Mikor állóharcra került a sor, dos Anjos jó térdesekkel operált, ellentétben az amerikaival, aki egyenes rúgásokkal és jócskán „eldobott” horgokkal próbálkozott. Összességében simán Colby-é volt a menet.
THIS PACE! #UFC225 pic.twitter.com/2DtJqyHYV5
— UFC (@ufc) June 10, 2018
A másodikban Covington ismét erősen kezdett, és a forgatókönyv ugyanaz volt: maszatolás a ketrec falánál és levitelek. A folyamatosan vigyorgó Colby, még ellenfele hátát is megszerezte, de a submission kísérlet elmaradt. A brazilnak nem igazán volt momentuma, ez is „Chaos” menete volt.
Az amerikai birkózón először a harmadik öt percben kezdtek mutatkozni a fáradtság jelei, döntetlenszagú menet volt, de az Octagon-kontroll és a domináns pozíció miatt ez is inkább Colby-é volt, még ha két pontozó a brazilnak is adta. Egy mélyrúgás és egy kis emberkedés a dudaszó után, színesítette a mérkőzés elég egyhangú képét.
Végre egy RDA menet! A negyedik menet egyértelműen a brazilé volt, két levitelt is csinált, valamint állóharcban is jobb volt.
WHAT A START!@RdosAnjosMMA flies into the fourth round. #UFC225 pic.twitter.com/JIFMJJwX3j
— UFC (@ufc) June 10, 2018
Az utolsó menetet azonban ismét az amerikai harcos neve mellé lehetett behúzni. Volt egy kis adok-kapok a végén, de dos Anjosnak nem volt esélye befejezni Colbyt, pedig ez lett volna az utolsó esélye, hogy az ő keze kerüljön magasba.
Így viszont Covington egyhangú pontozással (49-46;48-47;48-47) nyert, a meccs utáni interjúban pedig kihívta Tyron Woodley-t. (Az interjút készítő Joe Rogan-nel is érett neki egy bunyó, lehet ezért fogta rövidre a mondandóját.) Természetesen ez a meccs a következő Colby-nak, de előtte még elviszi az övet Washingtonba és leteszi Donald Trump asztalára, mint igazi amerikai hazafi.
Chaos has taken over. @ColbyCovMMA #UFC225 pic.twitter.com/NkfgoMXGV3
— UFC (@ufc) June 10, 2018
RDA következő meccse Darren Till vagy esetleg Kamaru Usman ellen lehet, bár utóbbi esetben szegénynek egy életre elege lesz a birkózókból.
Abba pedig, hogy a „wrestler” (Covington) vs. „wrestler with an overhand” (Woodley) összecsapás milyen izgalmas lesz, egyelőre ne menjünk bele…
Szólj hozzá