Szögyényi Laci nyert, a többi magyarnak nem jött ki a lépés az RXF 27-en
MMA

Szögyényi Laci nyert, a többi magyarnak nem jött ki a lépés az RXF 27-en


A srácok hősiesen helytálltak a romániai Karácsonkőn, de sajnos most nem jött össze nekik a győzelem – pedig közel álltak hozzá.


A HMMAF Facebook-oldalán megjelentek a szombati RXF 27: Next Fighter gála magyar érdekeltségű meccsvideói, sorra vesszük őket.

A magyar bunyósok közül először Szögyényi Lászlónak szurkolhattunk, ő Andrei Vasinca ellen lépett ketrecbe és már az első menet felénél egy karfeszítés nyomán kopogtatta ellenfelét – írta a HMMAF.



Másodikként Guzsván Péter ütközött Florin Lambagiu-val. Peti nagyon erősen kezdett és már az első menetben többször is befejezhette volna, de Lambagiu mindkét esetben tudott hárítani. A három menet végigment, és egy nagyon szép küzdelemben a helyi bírák Lambagiu-t találták jobbnak, így az ő kezét emelték a magasba. 



Harmadik páros Szögyényi Attila vs. Ciprian Maris következett – ez utóbbiról elmondható, hogy a küzdelmeit igen látványos technikai elemekkel hajtja végre, mely mindig nagy tetszést arat a közönség soraiban. Ez most sem volt másként, Szögyényi Attila földre kerülése után Ciprián nem kegyelmezett, és egy TKO-val fejezte be a mérkőzést.

A negyedik mérkőzésen Furkó László és Corneliu Lascar léptek ketrecbe. Az első percek méregetése után Lascar próbálta levinni Lacit, amit jól védett ki, de egy gyors adok-kapok után Lascar fogásba menekülve Lacit a ketrechez szorította, ismételten földre vitellel próbálkozott, ami most sikerült is neki. A földön való küzdelemben Lascar bizonyult jobbnak és egy fojtással kopogtatta Furkó Lacit. 

Az utóbbi két bunyóról még nincs felvétel, de amint lesz, frissítjük vele a cikket.

A főmeccset Alexandru Lungu vívta Martin Chudej ellen, ő a másodikban kopogtatta ellenfelét:


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá