Szó szerint hatalmas űrt hagyott maga mögött Henry Cejudo
MMA

Szó szerint hatalmas űrt hagyott maga mögött Henry Cejudo


Miután a legutóbbi meccsén TKO-val legyőzte a divízió történelmének egyik legnagyszerűbb bunyósát, a 3 év kihagyás után visszatérő Dominick Cruz-t, és ezzel sikeresen megvédte a harmatsúlyú bajnoki övét is, felkerült az i-re a pontra. Erről a csúcsról magasabb csúcsra már nem lehet menni, ezért Cejudo úgy döntött, 33 évesen abbahagyja a topon.

Efelől volt némi kétség, hiszen volt már ilyen, hogy valaki azt mondta, visszavonul, aztán visszatért pár hónap után, de Henry döntése véglegesnek tűnik. Már le is került a UFC hivatalos ranglistájáról, szemmel láthatóan nagy űrt hagyott maga után (lásd fentebb).

A légsúlyú és a harmatsúlyú cím is üresen áll. Az előbbiért a Joseph Benavidez vs. Deiveson Figueiredo visszavágót láthatjuk majd, az utóbbiért pedig Petr Yan küzdhet meg valakivel (TBA).

Az első Joseph-Deiveison meccs fantasztikusan jó volt, Figueiredo második menetes TKO-s győzelmével zárult. Már az a meccs is a megüresedett légsúlyú címért ment, de mivel a brazil súlyt tévesztett, nem kaparinthatta meg az övet. Joseph így kap egy második esélyt, hogy bajnok legyen.

Cejudo-t mindössze két ember tudta legyőzni. Az egyik Demetrious Johnson (TKO-val), a másik pedig Joseph Benavidez (megosztott pontozással), de azóta Triple C rengeteget fejlődött és érinthetetlen volt az Octagonban.

Már most hiányzik.

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá