Szili István bajnoki címszerzés kapujában, holnap bokszol Felix Sturm ellen!
A Magyarországon született, de egy ideje már Svájcban élő kiválóság már a visszavonulást fontolgatta, miután a legutóbbi mérkőzésén, 2020. decemberében kiütötte Kis Mátét, de a Sturm elleni ajánlatra nem tudott nemet mondani.
A 43 éves Sturm-ot 2016-ban csaknem négy évre börtönbe zárták adócsalás miatt, az egykori bajnok a ringrozsdát szintén 2020. decemberében rázta le magáról egy győzelemmel, amit egy újabb pontozásos győzelem követett tavaly júniusban.
István 39 éves most, és bár kihagyta a 2021-es évet, a profiboksz.hu-nak azt nyilatkozta, hogy egy nagyon jó edzőtáboron van túl, és magabiztosan várhatja az összecsapást, mivel ez a Sturm már nem a régi, bár még mindig veszélyes, de a végén az győz majd, aki jobban bírja kondival.
A mérkőzést, melynek tétje egy világbajnoki címmérkőzés lehetősége a jelenlegi IBO bajnok Lerrone Richards ellen, a lap szerint a bild.de weblapon lehet majd élőben nézni március 26-án, szombat este 22 órától.
A gálán összesen 11 bokszmeccset rendeznek, Szili-éké lesz a főmeccs, de előttük több magyar is ringbe száll!
Felix Sturm vs. Istvan Szili; Super middleweight
Petro Ivanov vs. Timo Rost; Super middleweight
Simon Zachenhuber vs. Maurice Morio; Middleweight
Ryno Liebenberg vs. Kassim Ouma; Super middleweight
Hanna Hansen vs. Jeanmary Martinez; Women's super welterweight
Oleksandr Zakhozhyi vs. Evgenios Lazaridis; Heavyweight
Anas El Abid vs. Ifj. György Mizsei; Middleweight
Malik Aksakal vs. Bilal Messoudi; Welterweight
Ajdin Reiz vs. Oláh Pál; Light middleweight
Ilias Kallouch vs. Pierre Woloszynski; Super lightweight
Meris Idrizi vs. Szabó Barnabás; Middleweight
Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!
Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.
Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.
Válaszd ki a havi támogatás összegét
Válassz egy egyszeri támogatási összeget
Banki átutaláshoz szükséges adatok
Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012
Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41
Szólj hozzá