A világ vezető MMA-szervezete, a UFC, a Szerb MMA Szövetség partnerségében tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy augusztus 1-jén, szombaton megrendezik az első UFC-gálát Belgrád városában, a Belgrade Arena falai között.
Ez nekünk duplán jó hír, hiszen autóútra lesz tőlünk egy UFC-gála, ráadásul otthonról is jó időpontban nézhetjük. A UFC Fight Night Belgrade egy látványos, akciódús kártyát ígér, tele világszínvonalú összecsapásokkal és kihagyhatatlan élő élménnyel.
A gálának még nincs meg a kártyája, de simán lehet, hogy olyan közismert harcosok kapnak helyet rajta, mint a szerb családban született Aleksandar Rakic, Uros Medic vagy Dusko Todorovic.
Dana White, a UFC elnöke és vezérigazgatója így nyilatkozott:
„Mindig is az volt a célom, hogy a UFC a világ minden szegletébe eljusson. Szerbia a következő állomásunk. Az európai rajongók szenvedélye elképesztő, alig várom, hogy Belgrádban is bemutatkozzunk, és világszínvonalú meccseket hozzunk el. Találkozunk ott!”
A Luka Nikolić, a Szerb MMA Szövetség elnöke történelmi mérföldkőként értékelte az eseményt:
„Az MMA mára elismert és rangos sport lett Szerbiában, sportolóink pedig kivívták a nekik járó tiszteletet. Azzal, hogy a UFC Belgrádba érkezik, meg akarjuk mutatni a világnak, mennyire erősen áll Szerbia az MMA közösség mögött. A szurkolóink és harcosaink energiája egyedülálló, és ezzel az együttműködéssel új szintre emelhetjük a sportágat.”
A belgrádi esemény része a TKO Group Holdings globális terjeszkedési stratégiájának.
Szólj hozzá