Szent a béke Artem Lobov és Paulie Malignaggi között

Szent a béke Artem Lobov és Paulie Malignaggi között


Mindnyájan láthattuk, mennyire megutálta egymást Artem Lobov és Paulie Malignaggi az elmúlt pár hónapban.

Vasárnap hajnalban végre összeeresztették az indulatbunyón a két fightert, és habár a mérkőzés messze alulmúlta a várakozásokat, mégis gyönyörű volt. Mint egy homokórából a por, úgy tűnt el szépen fokozatosan menetről menetre a két ember közötti feszültség.

Egy küzdősport mérkőzés során az esetek nagy százalékában mindkét harcos kivívja a másik tiszteletét, hacsak nincs szemétkedés, csalás, vagy ilyesmi. Itt történt ez is: Paulie a harmadik menet végén még intett Lobovnak, hogy menjen már vissza a sarkába (bár lehet rosszul értelmeztem, és pacsizni akart, csak nem volt pontos a brofist), a negyedikben már lepacsizott vele, az ötödik végén pedig még meg is hajolt előtte.

Pedig Lobov nem volt egyértelműen jobb nála.



Mindenesetre nagyon jó volt látni, hogy mindketten elásták a csatabárdot, többször is összeölelkeztek, és most először barátságosak voltak egymással.

Malignaggi a meccset pontozó bírókat elküldte a halál retkes f***ába, szerinte őt kellett volna kihozniuk győztesként. Ez jól látszott az arckifejezésén is, de még ez sem gátolta meg abban, hogy még egyszer odamenjen Lobovhoz, és pár jó szót odasúgjon a fülébe.

Lobov egyébként többször játszotta el az agresszor szerepét, űzte Paulie-t, aki eltáncolt, és összességében többet talált, de azért egy volt profi bokszolótól és világbajnoktól sokkal, de sokkal többet vártunk, még akkor is, ha a GOAT ellen küzdött.

Nyilván ez azért új terep Malignagginak is, hiszen puszta ököllel sosem bunyózott, Artem meg valószínűleg jobban tartott tőle, mint Jason Knight-tól az első BKFC-s meccsén – bár nem is lett péppé verve. Paulie keze azonban eltört meccs közben, így egyhamar biztos nem látjuk őt újra a ringben.

Vajon mi lesz a BKFC következő nagy dobása?

Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá