Szar ügy!
MMA

Szar ügy!


Elég sokan jártak szarul a hajnali UFC Fight Night 112-n, volt olyan, aki szó szerint is.


Alig vártuk már, hogy a ketrecben egymásnak ugorhasson Kevin Lee és Michael Chiesa, ez meg is történt, mégis csalódott szájízzel kapcsoltuk ki az adást a meccs végén, bár sokak csalódottság helyett inkább valami mást éreztek, mondjuk haragot. Mario Yamasaki bénázása miatt, aki élete egyik legnagyobb hibáját követte el. A felek épp a földön nyomorgatták egymást, amikor Kevin elkapta hátulról Chiesa nyakát, majd elkezdte szorítani. A guillotine bent volt, Chiesa feje vörösödött, de a harcos nem kopogott, hanem küzdött. Ekkor jött Mario, és beszüntette a meccset.



Yamasaki ellopta a show-t, ezt is szó szerint kell érteni, ugyanúgy, ahogy a szaros hasonlatot, erre mindjárt rátérek. Chiesa tiltakozott a döntés ellen, de hiába, már nem lehet megváltoztatni, ezen csak egy esetleges visszavágó segíthet valamelyest.




“Kevin, találkozunk decemberben, a visszavágón. Tartsuk életben a hype-ot." – mondta szerencsétlen Chiesa a meccs utáni interjúban.



Ez már a sokadik ilyen hibája volt Mario-nak, bár általában túl későn szokta beszüntetni a bunyókat, és sajnos most sem sikerült megtalálnia az arany középutat, elment a másik rossz irányba. Nem biztos, hogy látjuk őt még a UFC-ben, mert a dolog Dana White-nak sem tetszett, hogy enyhén fejezzem ki magam.


Lee (16-2) mindenesetre nem a visszavágóról álmodozik, hanem az első kiemeltről, Khabib Nurmagomedovról, őt hívta ki az interjúknál. Ennek van pár nyilvánvaló oka, de mi azért inkább megnéznénk a visszavágót, lehetőleg egy másik bíróval.



Tim Boetsch az előmeccsen fogadta a piros sarokban a túlsúlyos Johny Hendricks-t, csatájuk a második menet 46. másodpercében ért véget. Tim betalált egy fejrúgással, megérezte a vérszagot, rárontott Hendricksre, jött még pár felütés, Johny lerogyott a földre, és Boetsch nem kegyelmezett neki, behúzta a jól megérdemelt TKO-s győzelmét.



A korábbi váltósúlyú bajnoknak nem jött be tehát a középsúly sem, egy kezünkön talán még épp meg tudjuk számolni, hányszor nem tudta hozni a súlyát, ami már több mint kínos. Ha a mostani rendszerben még nem is meszelik őt el Danáék, a közelgő, fogyasztásra vonatkozó radikális változtatások után biztosan nem lesz kegyelem neki.


Felice Herrig vívta a "bronzmeccset" a veretlen Justine Kish ellen, akivel megtörtént az, amit az ember csak a legnagyobb ellenségeinek kíván szívesen. Ha szó szerint vesszük, akkor elmondhatjuk, hogy Herrig még a szart is kifojtotta Justine-ból: a harmadik menetben olyan erősen tartotta a hátsó nyakfojtást, hogy az orosz összetojta magát. NSFW videó következik.




Felice végül nem ezzel, hanem sima pontozással nyert, jó úton tart a bajnoki címmeccs felé, már a harmadik meccsét nyerte zsinórban. Ami még Kish szabadulásánál is lenyűgözőbb, az az, ahogy a Twitteren reagált a zavarba ejtő képkockákra:


Dominick Reyes nemrég még az LFA-ban vitézkedett, de ő ennél sokkal nagyobb tehetség, leigazolta a UFC, és betette egyből a főkártyára. Egyik sem volt rossz lépés, mert a veretlen amerikai 29 másodperc alatt TKO-zta Joachim Christensen-t félnehézsúlyban. Ez igen!




Hogy mi történt B.J. Penn és Tim Means meccsén, az maradjon meglepetés, mert szűk másfél óra múlva, este 9-kor a Sport 2-n mutatják a gálát td_skovax lesz a szakkommentátor.


Támogasd a munkánkat, mert ezzel segítesz!

Mi naprakészen tartunk a UFC és más küzdősportok, harcművészek fontos híreivel kapcsolatosan, Te pedig most segíthetsz, hogy ezt még sokáig csinálhassuk.

Legyen az kicsi vagy nagy mértékű támogatás, egyszeri vagy rendszeres, mi nagyon hálásak leszünk és nagyra értékeljük, hogy hozzájárulsz a TOTALDAMAGE Magazin jövőjéhez.

Válaszd ki a havi támogatás összegét

Válassz egy egyszeri támogatási összeget

Ft

Banki átutaláshoz szükséges adatok

Bankszámlaszám:
10300002-10606292-49020012

Cégadatok:
TOTALDAMAGE MEDIA KFT.
1037 Budapest, Jablonka út 83/a
Cégjegyzékszám: 01-09-179960
Adószám: 24743105-2-41



Szólj hozzá